Higgye el, senki nem fog segíteni, még kijózanodni sem, ha nőként részegen kérleli a járókelőket. Ezt az alábbi szociálpszichológiai kísérlettel sikerült bizonyítani – a  Centro Europeo Neurosalus nevű rehabilitációs klinika munkatársai Madrid utcáit és egy részegnek látszó színésznőt választották erre a célra.

A nő eljátszotta, hogy annyira be van állva, hogy járni is alig tud. A videón látszik, hogy gondtalanul nevetgél, ahogy a részegek szoktak, de az arra járó férfiaknak elmondja, hogy nem találja a barátait és a telefonja is lemerült. A férfiak először látszólag segíteni próbálnak, de aztán ez a késztetés valahogy alábbhagy, és inkább felajánlják a nőnek, hogy elviszik egy bárba, ahol majd tovább ihat. (Tudvalevő ugyanis, hogy az embernek ilyenkor pont erre van szüksége.)

Akad férfi, aki egy lépcsőház felé vonszolja, hogy üljön le, különben elesik. (Biztos nem volt pad a közelben). Cserébe fogdossa kicsit a nő kezét is, aki aztán nem ússza meg ennyivel, ölelést is kap egy harmadiktól, aki olyan pazar tanáccsal látja el, hogy igyon még egy kicsit, ő pedig addig hazamegy, de visszajön, ha a csaj még jobban be lesz rúgva.

A következőknek is hasonló elképzeléseik vannak a segítségnyújtásról: amíg egyikük elmegy sört venni a lánynak, a másik a hotelszobájába invitálja, hogy ott töltse fel a mobilját. Tervei szerint utána együtt buliznának tovább a sört hozó harmadikkal.

A videó utolsó szereplője a legdurvább, ő kérdés nélkül döntésre jut: a falhoz szorítja a lányt, csókolgatni és fogdosni kezdi. A nő egyik kollégája választja el őket egymástól, miközben a molesztáló azt hajtogatja, hogy a lány az ő ügyfele és jól ismerik egymást. A munkatárs csak annyit mond a nőnek: „ne engedd senkinek, hogy hozzád érjen!”

Nem ez az első ilyen jellegű kísérlet, de az eddigiek is hasonló eredményre vezettek.