A párizsi mészárlás után interjút adott a Vice-nak az Eagles Of Death Metal zenekar, az a zenekar, amelyik éppen a Bataclanban játszott, amikor terroristák tüzet nyitottak a közönségre, és nagyjából gyakorlatilag mindenkire.

A zenekar beszámolóját arról, hogyan menekültek meg, milyen volt farkasszemet nézni a terroristákkal, és hogy milyen lesz a jövője erre találja meg egy hosszabb cikkben. Az biztos, hogy nem hagyják abba a zenélést.

„Azt akarom, hogy mi legyünk az első zenekar a Bataclanban, amikor újra kinyit. Mert ott voltam, amikor egy pillanatra elnémult az egész. Ott voltak a barátaink, hogy rockot nézzenek, és meghaltak. Vissza fogok menni oda, és élni” - mondta Jesse Hughes a zenekar énekese. A másik énekes, Josh Homme, Hughes gyerekkori barátja nem volt ott a koncerten, de ő volt az első, akit Hughes hívott, miután megmenekültek. Őt is mélyen megérintették a történtek.

„Legszívesebben térdre rogynék, és azt mondanám: “Bármit kérj, amit akarsz”. Mert nincsen semmi, amit igazán mondani tudnék, nincsenek szavak, amik meg tudnák ragadni, hogy mit mondanék” - mondta az interjúban a sírással küszködve Homme. Ő is megfogadta, hogy elmegy a Bataclanba, és folytatják a zenélést.

Ahogy a banda többi tagja is azt mondta, hogy nem hagyják abba, hiába fonódik össze örökre a zenekar neve ezzel a tragédiával.

Pedig senki sem nézte volna őket rossz szemmel, ha azt mondják, hogy egy ilyen tragédia után soha többé nem akarnak színpadra lépni ebben a formában - mondja Jack Russell, a Great White nevű zenekar énekese. Az Eagles Of Death Metal mellett a Great White az egyetlen zenekar, amelyiknek akkora tömegtragédiába torkollott a koncertje, mint a bataclani mészárlás.

A Great White egyik 2003-as koncertjén száz ember, köztük a zenekar egyik tagja halt meg egy tűzben a Rhode Island-i The Station klubban, 230 ember pedig megsérült. A tűzesetet az okozta, hogy a zenekar által használt pirotechnika begyújtotta a klub plafonján a könnyen gyulladó, műanyag hangszigetelő réteget.

A zenekar az áldozatok családjainak a biztosításában megengedett legnagyobb összeget, 1 millió dollárt fizetett az áldozatok családtagjainak, és éveken át azért koncertezett, hogy pénzt gyűjtsön a sérülteknek és az áldozatok családjainak.

„Még mindig nem dolgoztam fel. Nem is fogom soha. Még mindig gyászolom a barátaimat, a legtöbben olyanok voltak, akiket ha névről nem is, de arcról ismertem. Legalább 20 éve jártak a koncertjeinkre. Láttam, hogy lesznek gimis kamaszokból felnőttek saját gyerekekkel. Nehéz kérdés azon gondolkozni, hogy “Miért menekültem meg? Miért nem haltam meg?”. Azt hiszem, úgy hívják ezt, hogy a túlélő bűntudata, vagy mi. Nem tudom, hogy azok a fickók (az Eagles Of Death Metal tagjai - a ford.) hogyan dolgozzák fel ezt” - mondta Russell a The Daily Beastnek.

A zenekara azóta is koncertezik, de azt mondja, már sosem lesz olyan, mint régen. Meg kell tanulni együttélni ezzel a teherrel. „Mindig eszembe jut a tűz. Mindig ezen kattogok, például mindig lesem a kijáratokat. Figyelek, hogy mennyire veszélyes egy helyzet. Ha kilógó drótokat látok valahol, amik zárlatot okozhatnak esetleg, akkor egyből szólok valakinek, biztos, ami biztos. Mindig mondom a közönségnek, hogy figyeljék meg, merre vannak a vészkijáratok, mert sosem tudhatod, hogy mikor következik be valami. Még akkor is, ha mondjuk egy moziban vagy étteremben vagy, akkor is tudd, hogy merre van a kijárat. Akárhányszor kimozdulok a feleségemmel, mindig lecsekkolom a kijáratokat, és terveket dolgozok ki arra, hogy mit csinálnék, ha valami történne” - mondta.

Szerinte teljesen érthető lenne, ha egy zenekar abbahagyná a működést egy ilyen tragédia után, de igazából azt tartja normálisnak, ha másért nem, hát az áldozatok emlékéért folytatná a munkát.

„Ők is annyira szenvedélyesen zenélnek, mint én, 11 éves korom óta csinálom ezt. Egész életemben ezzel foglalkoztam. Ez az életem, és ha így nézzük a kérdést, akkor nem is tudnél mást csinálni. De ha pszichés problémát okozna, hogy újra zenélni kezdj, akkor ne tedd, pláne, ha találsz valami mást, ami lefoglal. De olyan ez a dolog, hogy az elvesztett bajtársaidért kell folytatnod. A második világháborúra gondolok, amikor az apám a lövészárokban volt, és lelőtték a barátját. Mi lett volna, ha eldobja a fegyverét, és lelép, és mindenki így tett volna? Tudom, hogy eleg meredek analógia, de azt hiszem, érthető, mit akarok mondani. De sosem tudnék rossz szemmel nézni valakire, akir egy ilyen tragédia után abbahagyná. Biztos vagyok benne, hogy vannak emberek, akik ott voltak a Rhode Island-i koncertünkön, és a félelem miatt soha többé nem mentek újabb koncertre, és nem hibáztatom őket ezért. Mindannyian máshogy éljük meg a helyzeteket... Nem tudom... Sokszor eszembe jutott, hogy mikor fognak terroristák támadni egy koncertre. Végtelenül sajnálom őket” - mondta.