horoszkóp
GettyImages-177917460

A következő generációnak a Szabadítsátok ki Willyt! már sci-fi lesz

2015.12.13. 19:47

Nagyon úgy néz ki, hogy az elmúlt néhány évben egyre megosztóbbá, ellentmondásosabbá váló orkashow-knak két éven belül végük lesz, a leghíresebb ilyen műsort kínáló akvárium, a san diego-i SeaWorld ugyanis bejelentette, hogy megszünteti az 1960-as évek óta futó produkciót – írja a Quartz.

Egészen pontosan leállítja a fogságban tartott kardszárnyú delfinek szaporítását, és a műsort is átalakítják úgy, hogy a látogatók inkább azzal ismerkedhessenek meg, hogyan viselkednek ezek az állatok a természetben, ahelyett, hogy azt nézzék, milyen ügyesen tudják lovagoltatni a gondozóikat, meg hogy milyen jól tudnak mondjuk labdázni.

Annak ellenére, hogy a különböző delfinshow-kat a kezdedektől kezdve komoly kritikák érték, egy két évvel ezelőtt bemutatott dokumentumfilm, a Blackfish - Egy kardszárnyú delfin története kellett ahhoz, hogy az emberek tömegesen eszméljenek, mi megy az ilyen műsorokat futtató parkokban.

A film Tilikum, egy kardszárnyú delfin történetén keresztül mutatja be a visszásságokat. Tilikum neve onnan lehet ismerős, mert ez a delfin azzal került be a hírekbe néhány évvel ezelőtt, hogy három embert is megölt, köztük az elég tapasztalt oktatóját.

Túl intelligensek a fogsághoz

Az elmúlt években a fogságban tartott és fogságban szaporított kardszárnyú delfineket vizsgálva megállapították, hogy ezek a természetben egyébként igen nagy területet bejáró állatok a fogságban gyakorlatilag depressziósak lesznek. A fogságban tartott kardszárnyú delfinek szenvedésének talán legszomorúbb és leglátványosabb jele, hogy meggörbül a nevüket adó hátúszójuk, olyan hatást keltve mintha lebiggyedne az ember szája.

A hátúszó elgörbülését több dolog együttes fennállása okozza, de mind összefüggésben van azzal, hogy az állatok fogságban nevelkednek. A természetben nagyon ritka az ilyen elváltozás, míg a fogságban tartott egyedeknél szinte kivétel nélkül megfigyelhető.

A depressziós, a fogvatartástól és a szűk környezettől kiszámíthatatlanná váló állatok teljesen váratlan helyzetekben kezdenek el egymással, vagy a gondozóikkal szemben agresszívan viselkedni, és amikor egy kb. 8-10 méteres, 10 tonnás 50 km/h-s sebességre képes, elképesztően intelligens állat agresszívvá és kiszámíthatatlanná válik, akkor az tényleg életveszélyes, bárkinek, aki a közelében van.

A SeaWorldben történt haláleset óta, egy bírósági döntés értelmében, nem is vegyülhetnek az oktatók az orkákkal, fizikai akadálynak kellett köztük lenniük. Korábban megszokott volt, hogy a trénerek együtt úsztak az állatokkal, a műsor bizonyos részeiben a vízben voltak, de ezt túl veszélyesnek nyilvánították.

Vagyis már néhány éve alapvetően megváltozott az a nagy, boldog kép, ami az évtizedek során kialakult az orkashow-król, a mostani, a műsorok leállításáról szóló döntés igazából teljesen magától értetődő volt ennek fényében.

Raádásul a kardszárnyú delfinek olyan szuperintelligens gyilkológépek, hogy akciófilmeket kéne róluk forgatni a természetben, ahelyett, hogy azt mutogatnák a parkokban, hogy milyen nagyot tudnak ugrani.

Ezeknek az állatoknak az élete arról szól, hogy ők a tengerek csúcsragadozói, minden zsákmánytípus elejtésére külön stratégiájuk van,

akár 20 fős csoportokban is képesek összehangolt támadásokat végrehajtani.

Egészen lenyűgözőek, ahogy van kidolgozott gyilkolási módszerük a nagy fehér cápák ellen, hogy a bálnákat is megtámadják, és összehangolt taktikával gyakorlatilag vízbe fojtják, hogy képesek hullámokat verni, hogy a jégtáblákra menekülő állatokat a vízbe lökjék, vagy hogy kirontanak a partra, hogy így kapják el a fókákat. Igazán figyelemreméltó arzenál és gyilkolási potenciál.

De az egészben az a legjobb, hogy a természetben élő állatok gyakorlatilag nem jelentenek veszélyt az emberre, míg a fogságban tartott társaikat annyira veszélyesnek tartják, hogy falakkal kell őket elválasztani a gondozóktól.

Willy szomorú szabadulása

Hosszú évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy az egyébként meglepően cukin kinéző állatokról újra az a kép éljen a köztudatban, hogy ők nem az akváriumok cuki, szerencsétlen, kiszabadításra vágyó óriásai, hanem fogságban tartott gyilkológépek.

Az orkaőrület a 80-as évek végén volt a csúcson, nem véletlen, hogy ekkoriban készült el (1993) a Szabadítsátok ki Willyt! című, óriási kasszasiker, a főszerepben Keikóval, a kardszárnyú delfinnel.

A film után elindult egy kampány, hogy a filmben szereplő Keikót tényleg engedjék szabadon. Ennek az lett a vége, hogy az állatot többször áthelyezték egyik akváriumból egy másikba, végül 1998-ban úgy érezték, az állat újra boldogulni tud a természetben, és szabadon engedték.

Nem sikerült teljesen visszavadítani, ragaszkodott az emberekhez, mindig visszatért a gondozóihoz, de aztán végül csak csatlakozott egy csapat kardszárnyú delfinhez, és egészen Norvégiáig úszott velük. A gondozók ide is követték, végül Keiko 2003-ban egy gyors lefolyású tüdőgyulladásban elpusztult.

Halálos befogások és szaporítások

A kardszárnyú delfinek és az emberek találkozásáról szóló legtöbb történet azzal ér véget, hogy az állat idő előtt elpusztul.

A kardszárnyú delfinekkel az 1960-as évektől kezdve foglalkoznak az akváriumok, ekkor fogták be az első állatokat a világ tengerein.

Kezdetben már a befogásokba belehalt egy csomó állat, ugyanis egyáltalán nem magától értetődő egy ilyen, fent már részletezett gyilkológépet befogni, még akkor sem, ha az állat meglepően barátságos, amikor éppen nem akar megölni valakit.

Az évek alatt finomodtak a módszerek, és a '60-as évek közepére már viszonylag jól ment az állatok befogása, az akváriumok pedig értelemszerűen hatalmas lehetőségeket láttak bennük. Egyrészt nagyon érdekes maga az állat, és az, hogy nagyon könnyű tanítani, játékos, az hatalmas pluszt ad. Nem nehéz belátni, hogy miként lesz egy kardszárnyú delfinből fejős tehén, ha érdeklődő kiskamaszoknak mutogatjuk őket miközben labdáznak és ugrálnak.

Az orkabefogás a '70-es években volt a csúcson, de utána eléggé visszaesett amiatt, hogy az akváriumokban megkezdték a mesterséges szaporítást, amit a mai napig erős kritikák értek, és amely gyakorlatnak a SeaWorld mostani lépése vethet véget globálisan.

A legkomolyabb kritikák a szaporítást érték. A természetben az állatok nagyjából 10 éves korukban érik el az ivarérettséget, de még újabb tíz év általában, mire először ellenek, a vemhesség kb. másfél év, általában egy borjút szülnek, és nagyjából 5 évente születik új kicsi. A borjak túlélési esélyei nem túl jók, nagyjából a felük elpusztul az első hét hónapban. A borjú nevelésében pedig az egész csapat részt vesz.

Ezzel szemben a fogságban tartott állatok a természetesnél jóval korábban szülnek először, mesterséges megtermékenyítést használva. A borjak halálozási aránya még annál is sokkal durvább, mint a természetben, a borjak általában az első néhány hétben elpusztulnak. A legnagyobb probléma viszont az, hogy a természetben a kardszárnyú delfinek rengeteg dolgot eltanulnak egymástól, például azt is, hogyan kell bánni egy borjúval.

A legismertebb eset a fogságban született Taimáé volt, aki azt látta az anyjától, hogy próbálja megölni a sokat betegeskedő testvérét. A kutatók arra jutottak, hogy mivel Taima nem látta, hogyan bánnak más delfinek a saját borjaival, ezért

nem tudta, hogyan kell bánnia a borjakkal, úgyhogy amikor neki születtek borjai, akkor folyamatosan próbálta őket megölni.

Már a kezdetektől baj volt az egésszel

Feljebb már volt róla szó, hogy az első orkashow-k a 60-as évek közepén indultak el. A San Diego-i SeaWorld 1965-ben mutatta be Shamut, az első, tudatosan show céljára befogott kardszárnyú delfint. Shamu olyan népszerű volt, hogy az akvárium orkashow-ja a mai napig az ő nevét viseli, pedig már 1971-ben elpusztult, ráadásul pontosan olyan körülmények között, ami akár előre is vetíthette volna, hogy mi a gond az összes ilyen show-val.

Shamut nagyon fiatalon fogta be az a Ted Griffin nevű akváriumtulajdonos, aki a 60-as, 70-es években vagy 30 kardszárnyú delfint fogott be és értékesített, valamint ő volt az első ember, aki kardszárnyú delfin hátán lovagolt. A karrierjének egyébként az vetett véget, amikor 1972-ben befogtak három orkacsapat majdnem összes tagját, jó nagy balhé lett az egészből. Környezetvédők megpróbálták kivágni Griffinék hálóit, hogy szabadon engedjék az állatokat, de négy állat, köztük három borjú elpusztult a befogás közben. Ezt Griffinék megpróbáltak úgy eltussolni, hogy lesúlyozták a tetemeket, hogy a tenger fenekén maradjanak. Hónapokkal később viszont mégis partot értek a tetemek, Griffinék pedig lebuktak.

De vissza a delfinekhez. Szóval Shamu 1965-ben mutatkozott be a SeaWorldben, ahol 1971-ig volt műsoron, bár élete utolsó négy hónapjában már nem láthatták az emberek.

1971. április 19-én a SeaWorld egyik alkalmazottja, Anne Eckis egy reklámvideó készítése miatt bikiniben akart lovagolni Shamu hátán, az állat viszont rátámadt, megharapta a lábát és a derekát. Shamut ugyanis csak arra idomították be, hogy búvárruhás embereket tűrjön el a hátán, ráadásul korábban már rátámadt sima fürdőruhás, bikinis emberekre, csak erről éppen a vállalkozó szellemű dolgozó nem tudott. Shamut ezután kivonták a forgalomból, majd négy hónap múlva elpusztult.

Annak ellenére, hogy ilyen szerencsétlenül indultak az ilyen show-k, egészen sokáig húzták a bizarr látványossággal.

Az orkashow-kat a delfinshow-k előzték meg, a minden szempontból nagyon játékos és barátságos palackorrú delfinekkel. Az első delfinárium 1938-ban nyitott, és rövid időn belül kiderült, hogy már a fogságban tartott palackorrú delfinek is ugyanazokat a tüneteket produkálták, mint később az orkák, így nem lehetett különösebben nagy meglepetés, ami velük történt.

A palackorrú delfinek is gyakorlatilag bekattannak fogságban, nem éri őket elég inger, nem tudnak eleget úszni,

repetitív viselkedésmintákat mutatnak, aztán egy idő után aggresszívvá és kiszámíthatatlanná válnak.

Palackorrú delfinekkel ma már egyre kevésbé dolgoznak akváriumokban, sok helyen be is vannak tiltva az ilyen műsorok. Viszont találtak egy olyan területet, ahol ezek az emberkedvelő és tényleg nagyon barátságos teremtmények jól együtt tudnak élni az emberekkel. Nagyjából egy évtizede kezdtek komolyan foglalkozni azzal, hogy különféle pszichés betegségek, de legfőképp depresszió kezelésére bevonják őket a terápiás állatok körébe, és egyelőre úgy néz ki, hogy a delfinterápia remekül működik, bár a komoly, tudományosan alátámasztott eredmények egyelőre hiányoznak. De kinek ne lenne tartósan jobb a kedve attól, ha egy palackorrú delfinnel bohóckodhat a tengerben?

Egyébként, ha parádézó állatokat szeretne nézni, akkor nem kell aggódnia, a fókashow-kat úgy néz ki, hogy egyelőre csak a legelvetemültebb állatvédők támadják, azt hangoztatva, hogy a fókák nem szórakozásból hajtják végre a feladatokat. A fókáknál viszont megfigyelték, hogy valamennyire szükségük van a játékra. Ha nem is labdákkal treníroztatják őket, meg bonyolultabb mutatványokkal, az teljesen bevett dolog a fókák etetésénél, hogy jól eldobálják nekik a halakat, mert így szórakoznak kicsit evés közben. Ráadásul a fókák úgy néz ki, nem golyóznak be attól, ha fogságban tartják őket, szóval az ő esetükben valószínűleg nem változnak a dolgok, és továbbra is láthatunk majd ilyen állatokat cirkuszokban, állatkertekben, akváriumokban dudákat nyomogatni, meg labdákat egyensúlyozni az orrukon.

Azt nem tudni, hogy más akváriumok követik-e a San Diego-i SeaWorld gyakorlatát, sőt azt sem, hogy a többi SeaWorldben is megváltoznak-e a dolgok, de Dennis Speigel vidámparkügyi szakértő szerint elkerülhetetlen a dolog, hogy a többi park is reagáljon a San Diego-iak lépésére.

Mert nagyon szép, hogy a SeaWorld szeretné természetesebben bemutatni a kardszárnyú delfineket, meg kicsit alakítani a kialakult, torz szokáson, de arról van szó, hogy a két évvel ezelőtti dokumentumfilm óta drasztikusan csökken az ilyen parkok látogatottsága, de már előtte is inkább csökkenőben volt, vagyis valamit ki kell találniuk, ha népszerűek akarnak maradni. A SeaWorld most a még látványosabb, még nagyobb, a közvéleményt még inkább felhergelő műsorok összeállítása helyett úgy döntött, hogy megpróbál úgy viselkedni, mint egy tudományos értékeket képviselő park.

Az egész világon nagyjából 50 fogságban tartott állatról beszélünk egyébként. A természetben pedig olyan 50 ezer kardszárnyú delfin él. Összehasonlításképpen, a világon nagyjából 3000 tigris él, és a mai napig látni nagymacska-idomárokat a cirkuszokban, bár tény, hogy egyre kevesebbet, és a cirkuszi állatmutványok felszámolásáért is egyre erősebben küzdenek a különféle állatvédő szervezetek.