A világ nagy rejtélyeinek van egy olyan különös tulajdonságuk, hogy hiába fejtik meg őket, viszonylag lassan épül be a köztudatba, hogy valami már egyáltalán nem rejtélyes. Leginkább valószínűleg azért, mert a legtöbb rejtély azért rejtély, mert nem kézenfekvő a megoldása, ezért mire eljutnak a rejtéllyel foglalkozók a valódi megoldáshoz, addigra általában egy csomó téves megoldás is napvilágot lát.
Vagyis viszonylag könnyű legyinteni az újabb és újabb megoldásokról olvasva, hogy áh, ez is biztos valami hülyeség. Ebbe az összeállításba például azért nem vettük bele Amelia Earhart eltűnését, mert hiába született az elmúlt 1-2 évben néhány egészen biztató eredmény a felkutatásában, a döntő bizonyítékok egyelőre elmaradtak. Aztán persze könnyen lehet, hogy egy kutatócsoport tényleg Earhart gépeinek maradványát találta meg a Gardner-sziget közelében nemrég.
Na, de nézzünk olyan rejtélyeket, amik viszont már biztosan nem rejtélyek!
Tényleg halálos a Bermuda-háromszög?
A Bermuda, Puerto Rico, Miami által határolt háromszög alakú területről biztosan mindenki hallott már, és arról is, hogy ezen a területen mennyire sok a megmagyarázhatatlan eltűnés, baleset.
Nemcsak hajók, de repülőgépek is különös módon tűntek el a térségben az utóbbi évszázadokban. Mármint repülők nyilván csak az utóbbi nagyjából száz évben, de hajók eltűnéséről nagyon régóta beszámolnak, már Kolumbusz is feljegyezte a hajónaplójába, hogy a térségben meghülyültek az iránytűi.
A legenda igazán a XX. század második felében terjedt el, természetesen a földönkívülieket is belekeverték a dologba. Az iránytűk meghülyülését a mágneses elhajlással lehet magyarázni, ami az iránytűkkel navigáló embereknek teljesen természetes alapismeret. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a földrajzi és a mágneses Északi-sark nem mindig ugyanott van, mert a Föld mágneses mezői folyamatosan változnak egy kicsit. Ezzel viszont az iránytűkkel dolgozók tisztában kell, hogy legyenek. A Bermuda-hárömszög is olyan terület, ahol erősebben tér el egymástól a földrajzi és a mágneses Északi-sark.
Az eltűnésekre lassabban jött a magyarázat, de arra jutottak mindenféle statisztikákat nézegetve, hogy igazából egyáltalán nincs több eltűnő, elsüllyedő, balesetet szenvedő jármű a Bermuda-háromszögben mint bármelyik másik, forgalmas vízi vagy légi útvonalon.
Han Solo hidegvérű gyilkos
A Csillagok háborúja rajongóit régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy a Csillagok háborúja IV: Egy új remény (az első legyártott film) című filmben egy jelenetben ki lőtt előbb.
A jelenetben a Harrison Ford alakította Han Solo, a sorozat egyik későbbi pozitív hőse, aki a történet szerint akkoriban még csak egy klasszikus, bajkeverő magányos farkas volt, összetűzésbe keveredik egy Greedo nevű fejvadásszal, aminek Greedo halála lesz a vége.
A film első bemutatásakor Han Solo simán lelőtte Greedot, az 1997-es újrakiadásban viszont annyit változtattak a jeleneten, hogy Greedo lőtt először, és Han Solo csak önvédelemből, reakcióként lőtt. Aztán még kétszer változtattak a jeleneten az évek során. A rendező, George Lucas azzal magyarázta a változtatást, hogy nem akarta, hogy az emberek hidegvérű gyilkosnak tartsák Han Solót. A változtatással viszont pont a karakterfejlődése ment a levesbe, hiszen így már az első filmben is csak önvédelemből ölt, vagyis pozitív hős lehetett.
A rajongók természetesen sokáig háborogtak az eredeti film megváltoztatása miatt, de sokáig azt sem lehetett tudni, hogy egyébként az eredeti forgatókönyv szerint ki lőtt először.
Az University of New Brunswick könyvtárában viszont előtúrták azt a forgatókönyv-változatot, amit a forgatáson is használtak, és ebből egyértelműen kiderül, hogy eleve úgy írták meg a filmet, hogy Han Solo legyen, aki először lő.
A bolygó hollandi csak egy délibáb
Először is azt érdemes tudni, hogy a bolygó hollandi elsősorban személy, és nem egy hajó, bár annyira összekapcsolódott a két dolog egymással, hogy ugyanannyira értenek alatta személyt, mint hajót. Különösen azóta, hogy a Karib-tenger kalózaiban szerepelt egy Bolygó Hollandi nevű hajó, aminek Davy Jones a kapitánya, ami viszont Davy Jones ládájára utal, ami egy tengerészeti eufemizmus a tengerfenékre, és akkor használták, ha azt akarták jelezni, hogy valaki megfulladt, vagyis bekerült Davy Jones ládájába, de ez már tényleg nem tartozik ide.
Szóval a bolygó hollandi egy XVII. századi tengerészlegenda, ami arról szól, hogy egy hajó a kapitányával és a legénységével együtt arra ítéltetett, hogy a világvége napjáig szelje a világ tengereit, és időről időre feltűnik, sokszor a levegőben lebegve, szellemhajóként.
A legvalószínűbb magyarázat szerint a bolygó hollandi nem más, mint egy délibáb.
Szép, tudományos megfogalmazásban a délibáb olyan légtükröződési jelenség, ami a távolságuk miatt egyébként nem látható tárgyakat láthatóvá teszi, ráadásul úgy, mintha azok a látóhatáron lebegnének.
Nem ufók mozgatják a vitorlázó köveket
Hosszú ideig foglalkoztatta a tudósokat, hogy mi mozgatja azokat a köveket, amik a Death Valley nemzeti parkban találhatóak egy kiszáradt tómederben, és rendszeresen olyan csík húzódik a kövek mögött, mintha vonszolnák magukat a homokban, akár több száz méteren keresztül.
Elég sok megoldási javaslattal álltak elő, a minden rejtélynél legkézenfekvőbb földönkívüliektől kezdve egészen addig, hogy biztos szelek fújják a köveket. Végül a megoldásra 2013-ban jöttek rá, amit aztán 2014-ben GPS-es mérésekkel is alá tudtak támasztani.
Odáig eljutottak, hogy valószínűleg a téli hideg, jeges időszaknak köze van ahhoz, hogy a kövek mozognak, de hiába rakták a köveket jégre, nem tudták széllökésekkel mozgásra bírni az akár több száz kilós köveket.
Egy tudós viszont rájött arra, hogy ha nem a talaj a jeges, hanem a kövek, akkor a jég olvadásakor a kövek könnyedén odébb tudnak csúszni. Vagyis, ha a kő felszínén jég képződik, akkor előfordulhat, hogy olvadás közben odébb csúszik, és pont olyan nyomot is hagy maga után, mint amilyet a kiszáradt tóban megfigyeltek.
A tavalyi GPS-es mérések pedig megmutatták, hogy a kövek ráadásul meglepően gyorsan mozognak. Mármint kövekhez képest, amikről az ember megszokta, hogy viszonylag ritkán, és akkor is nagyon lassan, leginkább semennyire sem mozognak.
A vitorlázó kövek az olvadás idején 5 métert csúsztak percenként, ami akár szabad szemmel is megfigyelhető haladás, 300 méter/órás sebesség. Volt olyan kő, ami 16 percen keresztül csúszott, ezalatt nagyjából 80 métert tett meg, és azt is megfigyelték, hogy a jégképződési, majd olvadási és csúszási periódusok akár öt alkalommal is megismétlődhetnek egy téli szezonban, így eredményezve több száz méteres elmozgásokat.
Nem is földönkívüli az észak-karolinai csatornaszörny
Néhány évvel ezelőtt járta be ez a lenti meglehetősen bizarr és gusztustalan videó az internetet, amit egy észak-karolinai kígyókamerával rögzítettek a csatornázási művek munkatársai. Azért járták a csatornákat egy robotizált minikamerával, hogy a csatornákban megtelepedő kígyók után kutassanak, és eközben leltek rá erre a pulzáló, egyáltalán nem evilági masszára.
Az internet gyorsan el is nevezte észak-karolinai csatornaszörnynek, esetleg észak-karolinai kakaszörnynek, és jött is a kézenfekvő megoldás, hogy bizonyára földönkívüliek nyomaira bukkantak.
Ha önnek voltak/vannak akváriumi halai, akkor bizonyára találkozott már a tubifexszekkel szárított formában. Ezek a kis piros férgek klasszikusan olyan helyeken szeretnek élni, mint a csatornák. Na jó, nem ilyen helyeken szeretnek élni, de mivel elég jól bírják az erősen szennyezett és oxigénhiányos környezetet, ezért simán megélnek a csatornákban is.
Egyébként a folyómedrek, tavak fenekén találhatóak meg, kis testükkel a talajba kapaszkodnak, és kalimpálnak, hogy minél több oxigént tudjanak a bőrükön keresztül felvenni.
Mivel a csatornában nem tudtak mibe kapaszkodni, csak egymásba, ezért alakultak furcsa, pulzáló gömbbé.
Az emberi mágnesek csak koszosak
Igazi bazári látványosságok az emberi mágnesek, vagyis azok az emberek, akik különböző dolgokat tudnak úgy a testükre rakni, hogy azok nem esnek le róluk. Ha ön most jogosan azt gondolja, hogy de hát ha a fejemre teszek egy kalapot, az sem esik le rólam, akkor mégis mitől különlegesek az emberi mágnesek, akkor nagyon jó helyen kapirgál.
Az emberi mágnesek ugyanis egyáltalán nem különlegesek. Eleve nem mágnesesek, amit ők maguk is bizonyítanak, például azzal, hogy különféle nem mágneses dolgokat raknak magukra, például telefonokat, meg hasonlókat.
Vagyis legjobb esetben is csak ügyesen helyezik fel magukra a tárgyakat, és ragadnak. És valóban ez az igazság.
Az emberi mágnesek általában olyan emberekből lesznek, akiknek a szokásosnál zsírosabb a bőrük, ezért jobban tapad. A teljes sikerhez pedig az kell, hogy némi a testükre száradt izzadság is legyen rajtuk, úgy lesz különösen jó a ragasztóhatás.
A különleges képességeiket a legjobban azzal tudták megcáfolni, amikor hintőport szórtak vékony rétegben a bőrükre, és a hirtelen teljesen szárazzá váló bőrfelületen ugyanúgy nem tapadt már meg semmi, mint az átlagos embereken.
Persze, lehet, hogy az emberi mágnesek kriptonitja a hintőpor, de erre azért kicsi az esély.
Minden gabonakör kamu
Szuperpara gabonakörökről már az 1600-as években készültek feljegyzések, és már akkor annyira bizarrnak tűnt valamiért a szabályos formában lelapult/hiányzó veteményes, hogy az ördögöt meg a földönkívülieket tették azonnal felelősség a dologért.
Az elmúlt századokban megfigyelt gabonaköröknek valószínűleg természetes magyarázatuk volt, de erről kicsit bővebben mindjárt lejjebb a következő rejtélynél. A lényeg most, hogy a XX. században újjáéledt a gabonakör-láz. Először a század első felében nézték villámok nyomait bizarr, túlvilági üzeneteknek, aztán a '90-es években beindult a dömping, és egészen összetett gabonakörök jelentek meg a világban, először Angliában. Az összetett formákért egyértelműen a földönkívülieket tették felelőssé, különösen amikor a 90-es évek elején egy gabonakör-szakértő, merthogy ilyen szakma is van, megállapította egy angliai körről, hogy kizárt, hogy ember készíthette volna.
Hiába állt elő Doug Bower és Dave Chorley viszonylag hamar azzal, hogy a 70-es évek végétől kezdve gyártanak egyre bonyolultabb és bonyolultabb gabonaköröket, pusztán a poén kedvéért, hogy így szívassák az erre fogékonyakat, a mai napig nem sikerült leszámolni azzal a mítosszal, hogy ezeket a képződményeket földönkívüliek okozzák.
Bowernek és Chorleynak elég sok követője akadt, ezért a világon sok helyen bukkantak fel gabonakörök, és hiába voltak bonyolult minták, egyiket sem földönkívüli készítette.
De hogy egy jó hírt is mondjunk: Magyarország benne van a világ gabonakör-történelmében. Ugyanis állítólag itthon fordult elő először, hogy egy gabonakör készítőit bíróság elé állították. Dallos Róbert és Takács Gábor 17 évesek voltak, amikor 1992-ben Székesfehérváron csináltak egy 36 méter átmérőjű gabonakört, ami miatt a terület tulajdonosa beperelte őket, miután vállalták a felelősséget az akciójukért. Itt talál egy interjút a készítőkkel.
Termeszek okozzák az afrikai boszorkányköröket
Szóval az első gabonakörök megjelenésekor azt jegyezték fel, hogy szabályos területeken hiányzik a növényzet valahonnan, ami kísértetiesen emlékeztet az Afrikában megfigyelt boszorkánykörökre, amiknek a létezésére csak nemrég adtak logikus magyarázatot.
Boszorkánykörnek egyébként a gombák által határolt jellegzetes kört hívják. A gombáknak megvan az a különleges tulajdonságuk, hogy a földalatti részei egy központból kiindulva sugárirányban nőnek, és egymástól távolodva haladnak a tápanyagban gazdagabb külső részek felé. Ideális esetben ez azt jelenti, hogy a gombák egy idő után kört alkotva bújnak elő a talajból. Ahogy gyarapodik a gombapopuláció, úgy lesznek egyre nagyobbak ezek a körök.
Az afrikai boszorkánykörök annyiban különböznek, hogy ahogy az ezen a lenti képen is látszódik, egyértelműen a vegetáció hiányáról beszélhetünk egy adott, gyakorlatilag szabályos kör alakú területen.
Még mindig nem teljesen elfogadott, de a legvalószínűbb megoldás az afrikai körökre, hogy termeszek okozzák azokat. 2013-ban találtak bizonyítékot arra, hogy a körök 80-100%-ában találhatók meg homoki termeszek, az új köröknél ráadásul a körök 100%-ában, és hogy a homoki termesz volt az egyetlen rovar, ami az összes olyan területen előfordult, ahol megfigyelték a köröket.
A föld alatt élő termeszek megeszik a növények földalatti részeit, hogy a termeszvár fölötti területen ne legyen vegetáció. Ez azért jó nekik, mert így a növények nem veszik fel azt a kevés csapadékot, ami a talajra hullik, hanem az szépen be tud szivárogni a termeszeknek.
A boszorkánykörök peremén általában dúsabb a növényzet, mint az adott terület többi részén, ez is alátámasztja a termeszes, vizes magyarázatot, merthogy ezeken a peremterületeken nagyobb a talaj víztartalma, mint a terület többi részén. A körök szép lassan, folyamatosan nőnek, de aztán beáll egy működő ökoszisztéma, amiben a termeszeknek is jut elég víz, meg a kör peremén lévő növényeknek is, amiket megesznek a termeszek, így tudnak hosszú távon életben maradni mindannyian, és ezért nem változnak a területek sivatagokká, hanem csak jól behatárolt körök alakulnak ki.