GettyImages-179790903

Lehúzza a rolót a legnagyobb magyar spermabank

2016.01.08. 07:43

A Krio Intézet azon csúszott el, hogy genetikailag hibás donorspermiumokat importált Dániából – számolt be a Magyar Idők. Azt még nem tudni, mi lesz az ott tárolt mintákkal.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal tavaly márciusban értesült róla, hogy Dániából genetikailag donorspermiumok kerültek Magyarországra. Ekkor derült ki, hogy a Krio Intézet 2013-óta hímivarsejteket importál. A hivatal ezért illegális szervkereskedelem miatt tett feljelentést.

Azért Dániából hoztak spermát, mert ott még a magyarnál is szigorúbb az adományozók vizsgálata, de erről a tevékenységről az éves adatszolgáltatás keretében rendszeresen tájékoztatták az OTH-t. A hivatal álláspontja szerint Magyarországon tilos a hímivarsejtek importja, a Krio pedig kijátszotta a hatóságot

– mondta el Takács Zsuzsanna a Krio Intézet megbízott főigazgatója.

A cikk szerint a nyomozást megszüntették, de féléves eljárás alatt a Krio nem foglalkozhatott donorsperma-gyűjtéssel, illetve a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejtet. Emiatt csak korlátozottan tudtak mesterséges megtermékenyítést végezni, és több meddő pár is az ombudsmanhoz fordult.