A Síelők.hu mutatta meg azt a videót, ami az utóbbi napokban kiverte az osztrákoknál a biztosítékot. A videón az látszik, hogy az egyébként egyáltalán nem havas síterepre egy helikopter szállít havat, mert a hóágyuk sem bírják megfelelő mennyiségű hóval ellátni a pályát. Az oldal emlékeztet arra, hogy Ausztriában tilos helikopterrel terhet szállítani a síterepek és liftjeik felett üzemidőben. 10 évvel ezelőtt történt söldeni baleset során leszakadt egy betontömb a sílift felett repülő helikopterről, amely a liftre zuhant és kilencen életüket vesztették. Azóta erre különösen érzékeny a közvélemény. 

A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, de a környezetvédők is felemelték a szavukat, hogy kissé megterhelő ez a helikopteres szállítás a környezetnek. A síterep viszont azt nyilatkozta, hogy a vendégek nagyon örültek és elégedettek voltak. Naná, hogy elégedettek voltak, a videón az is jól létszik, hogy az igazán elszántak hó hiányában a földön síeltek.  A  síterep azt is elmondta, hogy mindezt meg kellett tenni, hogy a környéken ebből élők megélhetése ne kerüljön veszélybe. Emlékeztetett arra is, hogy az például senkit sem zavar, hogy a híres Kitzbühelbe is helikopterrel viszik a havat. 

Wie krank ist das denn? Brixental

Közzétette: Verena Köb-Drexel – 2016. január 5.