Az 5 éves Kévin-Djéné apja az éjszaka közepén kapott szívrohamot, mire a gyerek bringára pattant, hogy segítséget hívjon. Hősies viselkedésének hála az 58 éves férfi életben maradt, de három nappal később öngyilkosságot követett el – számolt be a Local francia kiadása.

Jean-François Pinot a múlt hét szerdán este fél 11 körül autózott a mayenni országúton, amikor kiszúrta a vacogó hidegben és esőben pizsamában tekerő gyereket. A férfi rögtön felhívta a rendőrséget, majd beültette kocsijába a kisfiút, hogy átmelegedjen egy kicsit. A rendőrök érkezésekor Kévin-Djéné még mindig reszketett, és annyira rémült volt, hogy alig értették, mit beszél.

„Teljesen eluralkodott rajta a pánik, képtelen volt megmondani a nevét és a címét”

– idézte fel Claude Le Feuvre polgármester.

A gyerek végül csak több nekifutás után tudta elmesélni, hogy a két éves húgával voltak otthon, amikor 58 éves apjuk egyszer csak eszméletlenül csuklott össze előttük. Mint mondta, a biciklivel éppen az édesanyjához tartott, aki éjszakánként dolgozik.

Bár zavarosan beszélt, és mondandójából nem sok konkrétum derült ki, a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a család címét, így fél órán belül a helyszínre értek. Az eszméletlen férfit kórházba szállították, ahol még időben megkapta a szükséges orvosi ellátást.

A hős kisfiú történtetét gyorsan felkapta a helyi média. Akkor még senki nem sejtette, hogy nem happy end lesz a vége. A lesújtó hír három nappal később érkezett: a pszichés problémákkal küzdő apa öngyilkosságot követett el.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.