John F. Kennedy halálának körülményei már több mint 52 éve tartják a felszínen az összeesküvés-elméletek gyártóit. Sokan nem fogadják el azt a sztorit, hogy az USA 35. elnökét egy Lee Harvey Oswald nevű férfi egyedül, minden politikai nyomás vagy szervezet nélkül gyilkolta meg Dallasban.

A legújabb teória szerint az ufók keze van ebben is, illetve a CIA, Kennedy titkos aktákat kért be tőlük, de nem kapott.

Az egyik leglelkesebb ufó-hívő, Scott C. Waring azt állítja, nem véletlen, hogy az elnök halála előtt csupán 10 nappal, 1963. november 12-én írt hivatalos levelet a CIA fejének, amiben a földönkívüliekkel és az amerikai űrkutatással kapcsolatos eredményeket kért be. 

Waring az oldalán egy hosszabb posztban azt sugallta, hogy Hillary Clinton jobban teszi, ha vigyáz, milyen ígéreteket tesz. Ahogy azt a Huffington Post is megírta a demokrata elnökjelölt egy rövid mondat erejéig kitért a földönkívüliekre, illetve hogy lehetséges-e, hogy már meglátogatták az idegenek a Földet. Egy Daymond Steer nevű újságíró tett fel Clintonnak egy kérdést a New Hampshire-ben tartott beszéde után. Hillary Clinton egy 2007-ben tett kijelentésére utalt, miszerint 

Az Egyesült Államok volt elnökeként a férje, Bill Clinton fontosnak tartotta az ufó-kérdést, hogy a végére járjon minden rejtélynek.

Az tény, hogy még 2014-ben Clinton elment Jimmy Kimmelhez, és ott az 51-es körzetről is beszélt. 

Nem lepne meg, ha már meglátogattak volna bennünket a földönkívüliek. 

De hogy jön ide John F. Kennedy?

Hát úgy, hogy a volt elnököt talán pont a téma és a kíváncsiskodása miatt ölhették meg. Ez persze csak egy gyenge lábakon álló, ufó-fanatikusok által összerakott elmélet, de érdekességnek jó, hogy Kennedy igenis rendbe akarta tenni a ködös ügyeket az 51-es körzettel kapcsolatban. 10 nappal a merénylet előtt pedig hivatalos levelet írt a CIA fejének, hogy tájékoztatást kérjen (a hivatalos dokumentumokat itt és itt találja). A feltételezés szerint – vagyis Scott C. Waring elmélete szerint – Kennedy nem véletlenül, és nem Oswald egyedüli terve miatt halt meg. Eltakaríthatták az útból, amiért túl sokat kérdezett az ufókról. Waring odáig ment, hogy óvatosságra intette Hillary Clintont, mondván, hogy nincs akkora hatalma, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba ufóilag. 

Az elnökjelölt Hillary Clinton még nem tudja, de nincs akkora hatalma, hogy ehhez hasonló információkba lásson bele. a CIA előbb megölné, ahogy JFK-t is.

– írja Waring az oldalán.