horoszkóp
GettyImages-549679301

Óriáshangyák élnek ennek a 12 éves kislánynak a fülében

2016.02.05. 11:44

A 12 éves Shreya Darji Indiában, Deesában él szüleivel, rendezett és tiszta körülmények között. Ennek ellenére, 2015 augusztusa óta, egy egészen váratlan dolog  keseríti az életét.

Időről időre óriáshangyák másznak ki a füléből csoportosan, megállíthatatlanul.

Naponta körülbelül 10 hagyja el a fülét, amely tényre eddig senki sem talált épkézláb magyarázatot, viszont egyelőre visszafordíthatatlannak tűnik a folyamat, pláne, mert a kialakulásának oka is tökéletesen ismeretlen.  

Shreya szülei azt mondják, már renget orvosnál jártak, akik értetlenül állnak a helyzet előtt, és csak a vállukat vonogatják. Jelen pillanatban egy dr. Jawahar Talsania nevű fül-orr-gégész szakorvos kezeli a kislányt, aki elmondta, már túl vannak egy rakás komoly vizsgálaton, köztük MRI-t és CT-t is csináltak, de mindent rendben találtak, így egyelőre ő sem szolgálhat magyarázattal.

Nem fáj neki, bár a hangyák néha bele-belecsípnek. A dobhártyáján sem találtunk sérülésre utaló jeleket. 

- tette hozzá dr. Talsania, aki megpróbálta megfojtani őket (arról nem tudunk, hogy milyen módon), a hangyák azonban ahelyett, hogy kipusztultak volna, egyre csak szaporodtak tovább. 

A kislány füléből eddig több mint ezer hangyát bányásztak ki, vagy éppen másztak ki maguktól. 

Ha még nem vakarózik eléggé a gondolattól, akkor videófelvételen is megtekintheti, hogyan távolítják el a szerencsétlen kislány fülében élő, nem kívánatos lakókat.