horoszkóp
kecskek

Ez a nő tudni akarja, ki erőszakolja meg a kecskéit

2016.02.08. 10:23

A Floridai Sharon Cruz-Pecina egyszemélyes hadjáratot indított az ellen a férfi ellen, aki, állítása szerint rendszeresen  megerőszakolja  és szexuálisan zaklatja három kecskéjét. 

Pecina hiába hívta ki a rendőrséget, hogy kutassák fel, és kapják el az illetőt, egyszerűen képtelenség a nyomára bukkanni, így folyamatosan attól retteg, mikor tér vissza, hogy megint zaklassa szegény párákat. 

A kecskék ólja majdnem öt kilométerre van az asszony házától, ezért nem személyesen tapasztalta meg a látogatásokat: tavaly áprilisban egy szomszéd szólt neki, hogy egy férfit látott hosszasan ólálkodni körülöttük. Pecina szerint ugyanaz a férfi járt ott, akit 2014-ben megvádoltak, amiért szexuális aktust folytatott egy állattal. 

A környéken többen is panaszkodtak, hogy bántalmazta a kecskéiket

- tette hozzá, majd elmondta azt is, hogy fényképes bizonyítékai vannak arról, hogy az állatai rendszeres zaklatásnak vannak kitéve. Több ízben próbálta már saját kezűleg elkapni a tettest, most éppen az állatokról vett DNS-minták eredményeire vár. 

Többször kihívtam már a rendőröket, de szerintem nem vesznek komolyan.

A hölgy azt is hangsúlyozza, mennyire fontos lenne pedig, ha a seriff el tudná végre kapni a férfit.

Komoly segítségre lenne szüksége, hogy ne tegyen ilyet többé. Kérem, hagyja békén a kecskéimet!

A Washington Megyei seriff hivatal nyitott ügyként kezeli az esetet, amelyet igyekeznek minél hamarabb feltárni és megoldani. 

A törvényhozók 2008-tól többször is elutasították azt a törvényjavaslatot, amely szerint az állatokkal való szexuális tevékenységet büntetni kellene, de 2011-ben végül azért vétségnek minősítették.