horoszkóp
GettyImages-180616310

Jelenleg is küzdenek a fiatal szépségkirálynő életéért

2016.02.17. 18:02

A 24 éves Cara McCollum, az egykori szépségkirálynő és Miss New Jersey hétfő este súlyos autóbalesetet szenvedett. Azonnal kórházba szállították, jelenleg is az életéért küzdenek az orvosok. 

New Jersey Pittsgrove nevű kerületéből tartott észak felé az 55-ös autóúton, amikor elveszítette uralmát a jármű felett. Ekkor kisodródott, és egy fának ütközött. Ettől az autó ismét megpördült, így két másik fának is nekiment, mire a töltés végre megállította az autót. 

A körülményekről a következőket lehet tudni: McCollum egyedül tartózkodott az autóban, és feltehetően figyelmen kívül hagyta a nedves útviszonyokat, továbbá a megengedettnél bőven többel hajtott. A rendőrség megerősítette azt is, hogy nem volt bekötve, (bár egyes fórumok épp az ellenkezőjéről számolnak be), de nagy valószínűséggel sem drogot, sem pedig alkoholt nem fogyasztott, ezek tehát nem befolyásolhatták az ítélő- és cselekvő képességét. 

A kórház szóvivője elmondta, hogy a családja egyelőre nem szeretne további tájékoztatást adni a történtekről és a lány állapotáról. 

Cara McCollum Arkansasban született. 2013-ban Miss New Jersey-nek választották, így 2014-ben elindulhatott a Miss Amerika szépségkirálynő-választáson. Abban az időben az volt a fő célja, hogy fejlessze a fiatalok íráshoz és olvasáshoz kapcsolódó készségeit. Tavaly nyáron végzett a  Princeton Egyetemen.