A Tumblrt és a tágabb internetet decemberben robbantotta fel egy önmagát Ender Darlingnak nevező, New Orleansban élő boszorkány Facebook-posztja. Darling ebben arról írt, egy elhagyott temetőből guberált össze emberi csontokat, majd azokat rontásokhoz és egyéb varázslatokhoz kínálgatta az érdeklődőknek – írta a Jezebel.

A valójában Devon Marie Machuca névre hallgató lány a posztban kifejtette: a varázslatokhoz csontok szükségesek – lehetőleg emberiek, mert az állatiak nem annyira hatékonyak. Így aztán kapóra jött neki, hogy a házához közeli temetőben az eső emberi maradványokat mosott ki az öreg sírokból. A bejegyzés tulajdonképpen egyfajta igényfelmérés volt. Szerette volna megtudni, hogy ha úgy döntene, eladja a leleteket, akadna-e, aki megveszi

Hála néhány jogkövető állampolgárnak, a banya ténykedése a sírrablásokra különösen kényes hatóságok előtt sem maradt titokban. Januárban házkutatást tartottak az otthonában, ahol legalább tizenegy emberi csontra, és négy fogra bukkantak.

A boszorkány közben Floridába költözött, de egy telefonos interjúban azért elárulta: a maradványokat egy oltáron tartotta. Szerinte csak csontszilánkok és fogdarabok voltak, amelyeket a földről szedett fel, és különben is, semmi kivetnivaló nincs a tettében, hiszek azokat a természet biztosította számára. Ahogy mondta, bizniszről sem volt szó, mert csak a jó szándék vezérelte. A csontokért ugyanis nem akart pénzt, mindössze a szállítási költség árát kérte volna el a jelentkezőktől.

Devon Marie Machuca egyelőre egészen olcsón megúszta a dolgot. Az emberi maradványok miatt nem emeltek ellene vádat, lakótársaival együtt csak azért idézték be, mert némi marihuána is előkerült a házából.