horoszkóp
bácsi2

Belehalt kutyája elvesztésébe ez az orosz férfi

2016.04.07. 18:25

Vlagyimir Davidov két hónappal azután halt meg, hogy hőn szeretett kutyája eltűnt, és kemény erőfeszítések árán sem sikerült előkerítenie. A 77 éves, Bratszkban élő orosz férfi egyetlen vágya az életben csupán annyi volt, hogy újra magához szoríthassa 11 éves német juhászkutyáját, Jant. Ez a mély lelkületű internetezőket pedig olyannyira meghatotta, hogy csoportba verbuválódva ők is keresni kezdték az állatot. 

Az idős férfi egy építkezésen dolgozott, és sokszor magával vitte a kutyát. Azt mondta, gyakran kapott ajánlatokat, hogy megvásárolnák tőle jó pénzért, de mivel rajongva szerette, mindvégig hajthatatlan volt. Ebből kiindulva, Davidov meggyőződése arról, hogy Jant elrabolták tőle, nem volt alaptalan.

Azonban hiába az önkéntesek szorgalmas nyomozó munkája és segítsége, ők sem akadtak a nyomára. Reménykedve, hogy a kutya egyszer csak hazatér, Davidov képes volt naphosszat csak a botjára támaszkodva állni és várni, vagy órákig közlekedni a szibériai hóban a kutyája fényképével és egy táblával a nyakában:

Segítsenek megtalálni a barátomat!

De még mielőtt bármi változott volna, március végén kórházba került, majd április 1-jén szívrohamot kapott és meghalt. 

Története több száz embert meghatott, így a csapat, amely eredetileg a kutya megtalálását tűzte ki célul, most arra kéri az embereket, hogy segítsenek abban, hogy méltóképp el tudják temetni Vlagyimirt, ehhez pedig személyenként legalább 50 rubellel (200 forinttal) kellene hozzájárulni. 

Minderre azért van szükség, mert a férfi régóta egyedül élt, feleségét és munkáját már évekkel ezelőtt elveszítette, gyakorlatilag alig számíthatott valakire. Egyetlen rokona van, a húga, akinek előkerítése túlságosan hosszadalmas folyamat lenne, mivel csak annyit lehet tudni róla, hogy nagyon messze, Ukrajnában él, de azt már nem, hogy pontosan hol. 

Egyébként meg Davidov szempontjából nem is nagyon számít:

mindig is azt vallotta, hogy életének egyetlen és igazi társa Jan. 

Az önkéntesek azért továbbra is igyekeznek megtalálni az állatot, sőt, azon dolgoznak, hogy felállíthassanak egy kisebb szobrot az idős ember és kutyája tiszteletére, az örök barátság és hűség jegyében.