A 29 éves indonéziai popsztár, Irma Bule többnyire közönséges óriáskígyókkal és pitonokkal színesítette színpadi jelenletét, de Karawang városában egy olyan kígyó társaságában mutatkozott, amiről köztudott, hogy mérge képes leteríteni egy kifejlett elefántot: egy királykobrával. A Daily Mail szerint a hülye ötlet végzetes következményekkel járt.

A Rainti nevű kígyó eleinte egészen együttműködő volt, egészen addig, amíg Irma Bule a második szám alatt rálépett a farkára. A királykobra válaszul támadásba lendült, és megmarta a combját. 

A legtöbb ember ilyenkor azonnal rohanna az orvoshoz, vagy legalább elfogadná az ellenszert, amit felkínálnak neki, de neki valamilyen rejtélyes okból egyik verzió sem volt szimpatikus. Úgy folytatta fellépését, mintha semmi különös nem történt volna.

Botorságáért nagy árat fizetett: 45 perccel később hányni kezdett, görcsrohamok törtek rá, majd összecsuklott a színpadon. A mentők kórházba szállították, de akkor már túl késő volt, belehalt a kígyómarásba.