horoszkóp

Sügérekre vadászó tévések leltek rá az igazi számkivetettre

2016.04.20. 20:25

Az Animal Planet Édesvízi szörnyek című műsorának stábja egy ausztrál lakatlan szigetnél kutakodott ritka óriássügérek után, amikor a sziklák között egy kék hűtőtáskára lettek figyelmesek . A Sun szerint még viccelődtek is, hogy bármikor felbukkanhat Tom Hanks a Számkivetettből. Néhány perc múlva aztán eléggé elkerekedett a szemük, a közeli barlangból ugyanis egy félmeztelen férfi szaladt ki.

A torzonborz fickó előbb vad hadonászásba kezdett, hogy biztosan észrevegyék, majd a vízbe vetette magát, és úszni kezdett feléjük. Mint kiderült, az illető egy Tremine nevű tetőfedő volt, aki két nappal korábban osztriga-halászat közben veszítette el a hajóját. 

A kietlen szigeten a hajótörött gyorsan kiszáradt, amitől zavart lett. Annyi ereje sem maradt, hogy élelem és ivóvíz után kutasson. Ha nem bukkannak rá, valószínűleg nem élte volna meg a másnapot.

"Elmondta az utolsó imáját. Felkészült a halálra, és hogy találkozzon a teremtőjével"

– idézte fel Stephen Shearman rendező, aki szerint a stáb eredetileg egy másik helyszínt szemelt ki a forgatáshoz, de ott túl nagy volt a hullámzás, ezért továbbálltak, hogy nyugodtabb vizeket keressenek. 

A filmesek beemelték a férfit a hajóba, megitatták, kapott pezsgőtablettát is, de olyan súlyosan ki volt száradva, hogy egyből hányni kezdett. Ezután magukkal vitték a szállásukra, ahol újra erőre kapott.

"Megtépázott büszkeségétől eltekintve teljesen felépült."

– számolt be a pozitív végkifejletről a rendező.