Az AskMen szerint az unalmas műfajt egy Los-Angeles-i ingatlaniroda próbálta forradalmasítani, méghozzá egy szexi modellel, aki seggvillantásba bocsátkozik, majd csókot vált egy másik dögös nővel. A szoftpornóba hajló reklámmal egy 12,5 millió dollár (3,5 milliárd forint) értékű luxusház értékesítését akarják felpörgetni. Úgy tűnik, hozzájuk is eljutott a hír, hogy szexszel bármit el lehet adni. 

A videó egészen lájtosan indul, eleinte csak a házról mutatnak néhány bevágást, a nő meg heverészés és jógázás közben látható. Kisvártatva azonban már bikiniben pancsol a medencében, aztán hirtelen eljutunk oda, hogy meztelen fenekét megvillantva lép be a zuhanyzóba. A pucérkodást követően ismét egy visszafogottabb rész jön, de csak azért, hogy felvezesse a hirdetés végére tartogatott kulcsjelenetet. Kiderül, hogy a nő az évfordulójára készül, és hamarosan be is fut a párja. Egy másik csaj, akivel az ajtóban esnek egymásnak.

Az ingatlaniroda társalapítója, Billy Rose a Forbes-nek nyilatkozva tárta fel motivációit, amelyek a pikáns hirdetés létrejöttéhez vezettek.

Évek óta motoszkált a fejemben az ötlet, hogy a kamera egy szexi nőt követ a házban. A nő vesz egy fürdőt a feszített víztükrű medencében, felöltözik, majd felkészül az évfordulós vacsorára. És ezután felbukkan egy szuperautó. Mindig is az volt az álmom, hogy egy Lamborghini legyen, mert tökéletes passzol a várakozásokhoz, hogy ki élhet egy ilyen típusú házban. Ekkor jön a leleplezés, hogy egy másik nővel van

– fejtette ki az ingatlanos,  aki szerint a végeredmény merész, de tökéletes lett.  Azt nem volt hajlandó megmondani, hogy pontosan mennyibe került a reklámfilm, csak annyit mondott, hogy sokba.