A nagyjából 400 éves műalkotás Segesvár 13. századi kolostortemplomának falát díszíti, és tényleg van rajta egy rejtélyes objektum, ami kellően élénk fantáziával repülő csészealjként azonosítható. A fura ábrázolás láttán a turisták egyből levonták a következtetést, hogy bizonyára az ufók földi jelenlétének egyik első bizonyítéka lehet – írta a Mirror

A festmény eredetéről viszonylag keveset tudni. Csak annyi ismert, hogy a 17. századi nagy tűzvészt követően került az erdélyi templomba. Bár az ufós teória kétségtelenül izgalmasnak tűnik, annak létjogosultságáról nem mindenki van meggyőződve. 

A Segesvári Történelmi Múzeum igazgatója, Nicolae Tescula szintén a kétkedők közé tartozik. Szerinte a művész igazából a mennyet akarta ábrázolni. 

Valóban, van egy vallási jelenetet bemutató festmény a sekrestyében, amelyben szerepel egy felhő – talán Illés próféta mennybemenetelét jelképezi –, ami úgy néz ki, mint egy kupola, de modernebb értelmezésben egy ufót juttathat eszünkbe

– fejtette ki a szakember.

Mint mondta, sokan úgy vélik, hogy a repülő valami egy ufó, és úgy is néz ki, de ez egy művész víziója, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Az alkotó személyét egyébként a múzeumigazgató sem tudta megnevezni. Mindössze egy feltételezése volt, miszerint az illető egy helyi művész lehetett.

Itt született Drakula

Segesvár arról is híres, hogy 1431. november 8-án itt jött a világra III. Vlad, más néven Karóbahúzó Vlad havasalföldi fejedelem. Bram Stoker ír szerző 1897-ben megjelent regényében róla mintázta meg Drakulát, a világ leghíresebb vámpárfiguráját.

Most, hogy már mindkét nézőpontot ismeri, ideje, hogy ön is elmondja a véleményét. Vajon tanyáztak ufók Segesváron, vagy egyesek túl sok X-Aktákat néztek? 

Ön szerint mi látható a festményen?