Három év börtönre ítéltek egy modellt, aki azt állította magáról, hogy olyan szegény, hogy kénytelen volt egy mecsetből ételt elfogadni, hogy ne haljon éhen. Ezzel szemben jótékonysági nyomozók fedték fel a valóságot azzal, hogy kifigyelték: a lány állításával minden tekintetben ellentmond Facebook-profilja, amely szerint egészen másképp dekódolhatja az „éhezés” és a „szegény” szavakat, mint az emberek 95 százaléka. Profilja alapján ugyanis nem hogy nem szűkölködött, hanem kifejezetten fényűző életet élt. 

Az oldalon olyan képekbe ütköztek, amelyeken különböző külföldi országokban pózol, pezsgőt szürcsölget a Harrodsban, a londoni Dorchester Hotelban és a Berkeley-ben is.

A 32 éves Carina Reid a nyugat-londoni Chelsea divatos utcájában, a King's Road-on lakott egy olyan lakásban, amelyet 20 ezer fontos (majdnem 8 millió forintos) letéttel vásárolt meg, továbbá 19 bankszámláján (!) összesen 180 ezer font (cirka 72 millió forint) megtakarítással rendelkezett.

De ez neki nem volt elég!

Több mint 50 ezer fontot (forintban nagyjából 20 milliót) igényelt lakhatási költségre és helyi adókra, amely összegekből kiválóan tudta finanszírozni hongkongi, dubaji, spanyolországi, franciaországi, portugáliai, svájci útjait és luxuséttermekben való étkezéseit. 

Reid, aki egyébként kozmetikusként is dolgozott, a bíróságon elmondta, hogy ez mind nem igaz, ugyanis nem volt semmiféle megtakarítása, ráadásul 2009 és 2014 között még csak nyaralni sem volt. Ennek ellenére, a biztonság kedvéért azért 3 év börtönre ítélték, amiért 2009-ben - két önkormányzattól is párhuzamosan - jogtalanul igényelt szociális juttatásokat arra hivatkozva, hogy Enchance nevű szépségszalonja rendkívül rosszul jövedelmezik. 

Ennek a szépségszalonnak a weboldalán egyébként azt állítja magáról, hogy profi egészségügyi szépészeti képesítése van, továbbá „széleskörű klientúrája”: VIP filmsztárok, tévés és rádiós személyiségek járnak hozzá, továbbá különféle magazinok fotózásain és hírességektől hemzsegő eseményeken dolgozik. 

Azon túl, hogy a lakására kiszabott jelzálogkölcsönt a valós jövedelme után állapították meg (tehát a cégének jól kellett működnie), 2013-ban és 2014-ben 46 millió forintnál is többnek megfelelő fontot költött arra, hogy megvehessen egy dubaji ingatlant, ahol – ahogy LinkedIn profilján írta –  bővíteni akarta vállalkozását. Akárcsak Los Angelesben.

Azzal egyébként még nem lenne semmi probléma, hogy 19 különböző bankszámlán összesen 180 ezer font megtakarítása van, de azzal már sokkal inkább, hogy ezeket a megtakarításokat valahogy elfelejtette bevallani. A bíróságon egyébként azzal is vádolták, hogy félrevezette az önkormányzatot, mivel bérlőként jelölte meg magát egy hamis bérleti szerződésen, miközben a King's Road-i ingatlannak ő volt a tulajdonosa. 

A bíróság szerint az önkormányzat összesen mintegy 103 ezer fontos (kb. 41 millió forintos) juttatást adott számára, különféle adónemekre vonatkozóan hamis állításokat tartalmazó kérvényei alapján.

A pénzből egy fillért sem fizetett vissza. Reid elmondta a bíróságnak, hogy szerinte ő nem élt extravagáns életet, hiába sugallta ezt a közösségi oldal profilja. Hozzátette, hogy külföldi utazásait többnyire barátai és a pasijai fizették, a többi meg üzleti út volt. Ragaszkodott azon állításához is, hogy ő mindig becsületes volt adóügyekben. 

Amikor Marks Moore bíró elítélte őt, Reid-et egy szofisztikált és rafinált csalónak nevezte, aki tékozló életének finanszírozását tudatosan így tervezte meg. Azt is mondta, hogy ez nem egy passzív csalás volt, hiszen valahányszor kitöltött egy kérelmet, az tökéletes bizonyítéka volt a tudatos becsapásoknak.