horoszkóp

Keresi a diszpécsert, aki telefonon segítette szülését

2016.09.02. 18:23

Megható köszönőlevél jelent meg az Országos Mentőszolgálat oldalán. Vincze Judit július 13-án egyedül volt otthon, 38 hetes terhesen – két órával korábban küldték haza vizsgálatról, azzal, hogy még úgysem fog szülni. Az események azonban felgyorsultak, a szülés váratlanul megindult. Hívta a mentőket, de a kislánya, Milla kilenc perc alatt megszületett. A szüléshez egy diszpécser adott telefonos segítséget, Vincze most őt keresi.

A Velvet utolérte az édesanyát, aki annyit elárult, hogy ez a második szülése volt, és egyelőre nem sikerült találkoznia jótevőjével. 7 hetes kislánya szerencsére teljesen egészséges.

Itt szeretnék köszönetet mondani egyik kollégájuknak, aki életem egyik legfontosabb pillanatában az egyetlen segítségem volt. Rendkívüli hozzáértésével és nyugalmával megakadályozta, hogy pánikba essek és baj történjen.

Vincze bízik benne, hogy sorai ismeretlenül is eljutnak ahhoz, aki ilyen sokat segített neki. „Míg élek, hálás leszek. További jó munkát kívánok minden dolgozójuknak.” 

A boldog anyuka ezt a képet posztolta a facebookon kislányáról
A boldog anyuka ezt a képet posztolta a facebookon kislányáról
Fotó: Facebook