Önnek is megvan a kép, amikor reggel felszáll a metróra, és mint egy zombiapokalipszisben, mindenki komoran néz maga elé, karikás szemekkel, és lesüti a szemét, mert még agyban az ágyban van? Ilyenkor mindenki megsemmisülne legszívesebben,

nem akar körülnézni, nemhogy beszélgetni!

Jonathan Dunne, egy amerikából Londonba költöző férfi úgy gondolta, szakít az általános tényekkel, szerinte a metrózást (Angliában tube-nak hívják) feldobja, élménnyé teszi az, ha vadidegenek ismerkednek, és barátkoznak egymással. Saját energiáját és pénzét sem féltve, kitűzőket, és felhívó szórólapokat kezdett gyártani, ami arra ösztönöz, viseljük magunkon, ezzel jelezve, hogy nyitottak vagyunk a társalgásra. 

A szokásos marketinges 80/20 törvényszerűséggel indokolta döntését: az emberek 80%-a valószínű úgy gondolja majd, ez a legszörnyűbb ötlet ami valaha is megszülethetett. Be is jöttek a számításai, az internet népe máris ítéletet hozott a Twitteren.

Avagy Lauren Bravo szerint nem is az a durva, hogy be kell állni a sorba: akarnak-e, vagy sem beszélgetni, hanem hogy

NEM LETTEK FIGYELEMBE VÉVE azok, akiknek ezt végig kell majd hallgatniuk

- fogta meg szarkasztikusan a #tube_chat gondolatát.

Jonathan Dunne ötletét képzeletben már pár hónapja tökélyre fejlesztette, de gondolta megvárja az őszt.

A társadalmi bizottság része vagyok a cégnél ahol dolgozom, egy cégen belüli Olimpiát terveztünk, amivel szabadnapokat nyerhettek volna az alkalmazottak, azonban senkit nem érdekelt. Akkor gondolkodtam el azon, hogy jó lenne a falakat lebontani, ami az emberek között van.

Szerinte valamiért mindenki kényelmetlenül érzi magát a tömegben, Londonban legalábbis ezt tapasztalta. 

Furcsa, ha meglátjátok egymást egy régi kollégáddal, akivel együtt dolgoztál öt évig, mindketten úgy csináltok, mintha észre sem vennétek egymást. Van ilyen példám otthonról is: a feleségem abszolút introvertált, ő csak felül a szövegolvasójával a metróra, esze ágában nincs beszélgetni, ő utálni fogja ezt a kezdeményezést.

Ennek ellenére még több kitűzőt rendelt, folytatni akarja - mondjuk az őt is meglepte, hogy ilyen hirtelen ennyire leszólták. Ő csak egy kis vidámságot akart csempészni az emberek hétköznapjaiba. A névadást sem gondolta át: ha a "tube chat" kifejezést a keresőbe írjuk, az rendre felnőtt oldalakra vezet. 

Madelaine Hanson azt írta, hogy az egyetlen nap, amikor ő bárkivel is szóba fog állni a metrón, az akkor lesz, ha valakinek ég a kalapja.

A kövekező kép és videó magáért beszél:

Időközben pedig előkerült Jonathan Dunne lelkitársa is:

Daniel Braddock lehet az egyetlen ember a világon, aki úgy gondolja, hogy a #tube_chat egy jó ötlet. Szeret az emberekkel beszélgetni, mindig tanul valami újat.

Ön mit gondol a #tube_chat ötletéről?

via BBC , Tube Chat Twitter