Az egy dolog, hogy a Toy Story első része

már 20 éves(!!),

de ennél is érdekesebb, hogy a rajzfilm egyik rajongója egy baromi figyelemre méltó dolgot vett észre, aminek segítségével fény derülhet Andy – a játékok gazdája – anyjának múltjára.

Az első két Toy Story-ban Andy és cowboyfigurája, Woody is cowboy-kalapot viselnek, Jon Negroni pedig kiszúrta, hogy Andy kalapja más, mint Woody-é. Viszont Andy kalapja szinte ugyanolyan, mint Jessie kalapja – Jessie az a cowboy-baba, akiről elfeledkezett a gazdája.

Amikor a mesében Jessie bemutatkozik a többi játéknak, elmeséli, hogy a gazdája felnőtt, és többé már nem játszott vele – emlékeiben pedig feltűnik, ahogy egy olyan kislánnyal játszik, akinek ugyanolyan cowboy-kalapja van, mint Andy-nek, a kislány szobájában pedig régi, hatvanas évekbeli poszterek vannak.

Mindez azt jelenti, hogy Jessie gazdája, akiről annyit lehet tudni csak, hogy Emily-nek hívtak, egy kislány volt a hatvanas években, aki azóta már felnőtt, vagyis simán lehet, hogy van gyereke, és simán lehet, hogy a gyereke nem más, mint Andy!

Vagyis Andy a cowboy-kalapját anyjától örökölhette, mint ahogy a cowboy-babát, Jessie-t is.

Ennek már csak azért is lehet alapja, mert Andy anyjáról az égvilágon semmit nem tudni, még a keresztnevét sem. Simán lehet, hogy Emily-nek hívják.

Egyébként hamarosan érkezik a Toy Story negyedik része, még az is lehet, hogy a Pixar felfedi benne a titkot, és kiderül, hogy tényleg Emily Andy anyja!

(forrás: Unilad)