A 80-as években jutott odáig az emberiség, hogy szondákat küldjön a Szaturnusz bolygóra - már akkor is fejtörést okozott a tudósoknak egy különleges légköri képződmény.

A bolygó északi sarkvidékén egy hatszög alakzat látszódott, amit folyamatos mágneses viharokhoz kapcsoltak, de pontos képződésére, és alakjára azóta sem találtak választ. 2006 óta még nagyobb felbontású képeket kaptunk a '99-ben fellőtt Cassini űrszondának köszönhetően, illetve addigra kiszámították, hogy a misztikus képződmény mérete négyszerese Földünkének.

Most újabb fotókat közöltek a rejtélyes hatszögről, ugyanis színt váltott: kékről aranyra.

A tudósok állítják, hogy erről a bolygó sajátos évszakváltása tehet, ugyanis az 1995 és 2009 között tartó téli időszámítást már a nyári váltotta, nagyobb mértékben éri napsütés a bolygót, és 2017. májusában éri el a nyári nap-éj egyenlőséget. Ezáltal gázok szabadultak fel, máshogy reagálnak. A hatszög alakzat is a mágnesességnek köszönhetően jött létre, hatszög alakzatú futóáramlat miatt.

via: NASA