horoszkóp

Szelfiző turista lelkén szárad Szent Mihály megsemmisülése

2016.11.09. 19:34

A szóban forgó Szent Mihályt ábrázoló 18. századi szobor 2016. november 6-ig egy lisszaboni múzeumot ékesített, de már nem, mert egy szelfizésre készülő brazil turista addig hátrált felé, amíg sikerült lelöknie azt a talapzatáról. A műtárgy a földre esett, és darabokra tört. Olyannyira, hogy szakértők szerint visszafordíthatatlan kár keletkezett benne.

A szobor darabokra tört
A szobor darabokra tört
Fotó: Facebook

A National Museum of Ancient Art múzeumban történt szelfibaleset eredményét egy másik látogató, Nuno Miguel Rodrigues örökítette meg. Szerinte az intézmény így fizette meg az árát, hogy minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés.

Azt, hogy ki zúzta le a szobrot, nem hozták nyilvánosságra, ahogy azt sem tudni, hogy meggondolatlan cselekedetének milyen következménye lehet. Az eset miatt hivatalos vizsgálat indult.

„Sok éve dolgozom a múzeumban, és nem rémlik, hogy eddig történt volna bármi hasonló”

– mondta el Jose Alberto Seabra Carvalho igazgatóhelyettes.

Az igazgató, Antonio Filipe Pimentel már szeptemberben figyelmeztette az illetékes hatóságokat, hogy a személyzet létszáma nem elegendő a biztonságos működéshez, de a jelek szerint mondandója süket fülekre talált.

Csak 64 ember jut a közönség számára megnyitott 86 teremre. Biztos vagyok benne, hogy egy napon valamit meg is rongálnak majd a múzeumban. Meg fog történni, mert az örökségünkkel játsszunk.

A múzeum épülete
A múzeum épülete
Fotó: Facebook

A leletrongálásban egyébként nem csak a brazilok jeleskednek. Emlékezetes, hogy októberben hat magyar turista keltett jelentős indulatokat, miután viccesnek szánt képeken pózoltak a pompeji ókori bazilika romjain. Tettük nem csak erkölcsi szempontból volt kifogásolható, egy helyi lap úgy vélte, barbár viselkedésük komolyan próbára tette az oszlopok statikáját.

Via The Daily Mail