Ami a gyerekeket illeti, elég jól de az internetezők elég rosszul viselték  a dolgot.

A Mall of America'snak - Amrika legnagyobb plázájának - már 24 éve van Mikulása. Most először a hagyományoktól és a sztereotípiáktól eltérően egy fekete Télapó várta és hallgatta a gyerekek kívánságait.

Lerry Jefferson, egy veterán katona vette fel a piros kabátot. A gyerekeknek teljesen mindegy volt, hogy neki nem fehér a bőre.

Nem most kezdte a mikuláskodást, de még így is ő lett 2015-ben az első fekete a Lone Star Santas nonprofit szervezetben, pedig akkor ott már volt két zsidő és több női tag is.

Eddig nagyjából mindenki pozitívan állt a Mall of America's újításához. Shanene Herbert a SPIRIT projekt igazgatója a következőket mondta.

A gyerekeknek csak egyfajta elképzelésük van a Mikulásról, pedig ez egy kitalált karakter, így lehet bármilyen színű a bőre, lehet férfi, de lehet nő is, sőt, akármelyik rasszhoz is tartozhat.

Az erről szóló cikk alatt viszont le kellett kapcsolni a kommenteket, mert az internetezők gyomra nem vette be ezt a dolgot.

Ehhez hasonló téma már feljött egyszer a Fox Newson. 2013-ban volt egy keményebb vita arról, hogy a Mikulás akkor csak fehér lehet-e vagy lehet akár egy pingvin is, hisz kitalált karakter lévén teljesen mindegy, hogy milyen formát ölt, a lényeg az általa közvetített üzenet, a szeretet fontossága.

startribute.com / jezebel.com