Azt már tudhatja, hogy ki milyen rettenetesen szokott viselkedni a repülőn, és azt is, hogy miért utálhatják önt a stewardessek. Most pedig végre olyan titkokat is megtudhat, amiket eddig csak a légiutas-kísérők tudtak!

Az alábbiak egyébként javarészt az amerikai járatokon dolgozó stewardessekre vonatkoznak, de általánosságban azért valószínűleg igaz a többi járatra is.

1.

Légitársaságtól függ, de a steardessek általában ingyen, vagy nagyon nagyon olcsón repülnek.

2.

Ez már csak azért is kedves, mert állítólag nem keresnek valami jól.

3.

Egyébként kiképzik őket minden lehetséges vészhelyzet esetére – ha valaki rosszul lenne, ha durva vita alakulna ki két utas közt a gépen, vagy esetleg inzultáják őket, akkor közbe tudnak lépni.

4.

A stewardessek általában tisztában vannak azzal, ha két ember elvonul a mosdóba szexelni.

5.

Ha már itt tartunk, jobb ha tudja, az ajtót kívülről is ki lehet nyitni, ha nagyon kell.

6.

De amúgy is jobb, ha vár, amíg leszáll a gép, a repülőgépek vécéi ugyanis elég mocskosak.

7.

A víztartályt is ritkán tisztítják, szóval teát vagy kávét inkább ne kérjen. Csak palackozott dolgokat.

8.

És persze az ön előtt lévő tálcát se nagyon nyalogassa, mert azt is ritkán takarítják.

9.

Nem általánosítás, hanem nagyon is igaz, hogy a stewardessek és a pilóták sűrűn randiznak vagy szexelnek egymással.

10.

Ha egy stewardessnek másik városban kell éjszakáznia, akkor a hotelszobáját természetesen a légitársaság fizeti.

11.

Ha ön nem szeret korán kelni, akkor ne akarjon légiutas-kísérő lenni.

12.

Akkor se, ha nem bírja a turbulenciát. Ha pedig utasként nem bírja, akkor próbáljon meg előre, vagy a szárny fölé ülni.

13.

gépeken általában van civilruhás rendőr, de természetesen csak a stewardessek tudják, hogy ki ő.

14.

Borravalót nem nagyon szokás adni repülőn, de nyilván nem haragszanak meg a stewardessek, ha mégis kapnak.

15.

Csak abban az esetben kapnak fizetést, ha a gép fel is száll. Arra az időre nem fizeti ki őket senki, amíg a gép két repülés között áll.

16.

A legtöbb légitársaság amúgy nem ad enni az alkalmazottainak, így a légiutas-kísérőknek maguknak kell gondoskodniuk az ebédjükről.

17.

Viszont ha tengerentúli járatról van szó, van külön szobájuk, ahol alhatnak.

(forrás: BuzzFeed)