Elszomorította, hogy anyukája műveit senki sem veszi a vásárban

2016.12.11. 10:21

Egy 28 éves, Martyn Hett nevű manchesteri férfi nagyon elkeseredett nemrég, mert édesanyjától, Figentől szomorú üzenetet kapott: a kedves mama a helyi vásárba ment, hogy eladjon néhány saját készítésű izét, de nem vett tőle egyet sem, senki. Áruja főleg kötött, varrt, horgolt, miegyebezett szívekből és állatkákból állt, de a kereslet hiányától nagyon letört lett.

Fia a Twitterre vitte a bánatát, arra kérve mindenkit, aki olvassa az üzenetet: vegyenek már valamit anyukától.

És vettek! Az első vásárló nyilván egy barát volt, aki ezt a valószínűleg kesztyű-alapú axolotl-szerűséget vásárolta meg.

Aztán jöttek a többiek: kapásból elment három szív, és ez a bájos medve is.

Szóval nyilván sejtették, de: az üzlet beindult, és anyuka készlete teljesen kifogyott. A történetre felfigyelt a sajtó is, a Buzzfeedtől a Huffington Postig. Innen tudjuk, hogy

  • Figen tanácsadóként dolgozik, és szabadidejében alkot, kikapcsolódásképp, lelki egyensúlyán fenntartandó;
  • most, hogy ilyen sok vevője lett, a bevétele egy részét jótékony célokra fordítja;
  • igyekszik lépést tartani a megrendelésekkel, de a készletei kifogytak, ahogy az alapanyagai is;
  • már beszerzett egy könyvet is, hogy jól kezelje Twitter-népszerűségét;
  • majdnem abbahagyta a figurák készítését, annyira letörte, hogy senkinek sem kellett az áruja;
  • az online boltja itt van.