Él a Földön (egészen pontosan az Egyesült Királyságban) egy Stephen Gough nevű férfi, aki, amióta megszületett, küldetésének tekinti, hogy kellemes hőmérsékletű időben ruha nélkül kolbászoljon közterületen, akkor is, ha ez másokat - mondjuk úgy - feszélyez. Az sem vette el a kedvét, hogy eddig nettó 10 évre csukták le azért, mert erről a kiváló szokásáról semmiképp sem akart lemondani. Még a börtönben sem.
Gough-ot emiatt elég sok atrocitás érte: érthetetlen okokból senki sem értékelte meztelen testének látványát városnézés vagy bevásárlás közben. Pedig, akárhogy is nézzük, nem ruhában fejlődött ki az emberiség.
Talán a fagyhalál elkerülése az egyik legnyilvánvalóbb oka annak, hogy ruhában járunk. Ez mégsem igaz azonban mindenkire. A melegebb égtájakon vannak ugyanis területek, ahol nem sokat kell foglalkozni a hóesés problematikájával: az itt élő vadászó-gyűjtögető népcsoportok épp ezért nem kedvelik a bundát, sőt, semmilyen hacukát, így a mai napig meztelenül vagy lenge öltözetben flangálnak. Ebből következik, hogy
Egy 2011-es tanulmány nagyjából 170 ezer évvel ezelőttre becsüli a megható pillanatot, amikor az emberszabásúak igényt tartottak a testük takargatására. A kutatók szerint a fejtetű és a ruhában élő tetvek ebben az időszakban váltak el egymástól és lettek két külön fajjá.
A Homo sapiens testét ekkorra már nem borította kellő mennyiségű szőr, ezért is kellett valami, ami éjjel melegített, nappal pedig megvédte őket a Nap sugaraitól. Más vadászó-gyűjtögető népek azonban (mint például a dél-amerikai tűzföldiek) gyakorlatilag a kedvüktől függően vettek magukra valamit vagy mászkáltak meztelenül. Ebből a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy
Ugyan nincs rá kézzel fogható bizonyíték, a feltételezések annál erősebbek, ráadásul a szégyenérzet a mai napig igaz az emberiség 90 százalékára.
Többen bizonygatják azonban, hogy a neandervölgyiek már bőven a modern ember előtt kitalálták a ruha intézményét. Ezek nagyrészt állati szőrből készült prémköpenyek voltak, és a testük 70-80 százalékát takarták. Azért csak ennyit, mert nem voltak képesek a testhezálló holmik elkészítésére, amelyet a Homo sapiens forradalmasított később, több, kisebb szőrdarab összeapplikálásával.
A tanulmány vezető szerzője, Mark Collard azt állítja, a Homo sapiens hajlandó volt már csak azért is vadászni, hogy minél melegebb és kényelmesebb szőrre leljen. Ez a ruhaszerző képesség volt, ami miatt többek között komolyan eltért a neandervölgyi embertől: ahelyett, hogy megpróbált volna a környezetéhez alkalmazkodni, inkább vándorolt, hogy végül megtalálja és elkészítse a legmelegebb, legpuhább szőrmét a világon. (Ez amúgy a rozsomák bundája volt).
Mivel ők nem voltak rákényszerítve arra (és az eszközeik sem voltak alkalmasak rá), hogy állandóan fejlesszék ruházati technikájukat, a 28 ezer évvel ezelőtt elérkezett, legutóbbi jégkorszak leghidegebb időszakait már nem bírták elviselni, és jól kihaltak.
A modern ember viszont ekkorra már nem elsődlegesen a kialakításon dolgozott, hanem a ruha felturbózásán is. Noha azelőtt is szerették cicomázni magukat, de csak a meztelen testükre firkáltak mindenfélét, hogy jobb színben tűjenek fel a társaik előtt. A ruha megjelenése után kénytelenek voltak arra is festeni, hogy kifejezzék egyéniségüket, így az öltözékük onnantól kezdve már nem csak termikus célt szolgált.
Idővel persze a ruha identitáskifejező, kulturális és a társadalmi normák elvárásaihoz igazodó, testi kiegészítő lett.
Forrás: BBC