Az angliai Yorkshire-ban élő nő, Beverley Doran élete különös fordulatot vett. A 37 éves négygyerekes anyukát nemrég dobta ki barátja, így az utóbbi időben neki kellett mindenről gondoskodnia. 

Egy héttel ezelőtt kitöltött egy lottószelvényt, és a következő sorsoláson nyert is 50 fontot. Azt gondolta, miért ne próbálhatná meg egy kicsit nagyobb téttel, ha már úgy tűnik, rákacsintott a szerencse - így felment a netre, és vett egy szelvényt az egyik legnagyobb brit lottójátékon.

A szerencse jófej volt, és nemhogy kacsintott, erőteljesen ránézett a nőre.

Szombat reggel a kanapén fekve pihent, ekkor böngészte Doran az előző este húzásait, és kiderült: ő nyerte az EuroMillions fődíját, 14 és fél millió fontot, ami 5,3 milliárd forintnak felel meg.

Miután híre ment a nyertes kilétének, a brit újságírók kifaggatták Dorant, ekkor tudták meg, hogy élettársa pont pár héttel ezelőtt hagyta el. Nyilván meg kellett kérdezniük exét, hogy mit szól mindehhez: Sean Priestley pedig láthatóan nem örült.

Beverley Doran a pénz átvétele után azonnal nyaralni és pihenni ment, és azt tervezi, hogy megveszi élete első lakását, ahol boldogan élhet négy gyermekével. A jelenlegi lakásból pedig már ki is dobták a kacatokat.

Jó tanács: legközelebb ön is gondolja át kétszer a szakítást, főleg, ha a párja lottózik / lottózzon, ha épp egy szakítás után jár!

Nem kérdés: Beverley Doran most nagyon boldog. Így.