A tiszacsegei komp éjjeli őre, Jani akkor lett kisebb sztár, amikor február közepén a jeges ár elsodorta és 500 méteren keresztül vitte magával a Tiszacsege és Ároktő között közlekedő kompot a csegei oldalon. A gép szétszakította a drótköteleket, Jani pedig a fedélzeten ragadt és rövidebb vívódás, valamint bazdmegelés után ott is maradt.
Az ATV végigvette a drámai jelenetsort – a szakadás pillanatától Jani személyes drámáján át a mentésig –, amit nem lehet elégszer megnézni, úgyhogy íme még egyszer:
A kompot végül február 17-én jégtörő hajók és a hős Jani segítségével mentették ki a Sarudi-medencéből, majd vonatták a kiskörei téli kikötőbe, ahol eddig pihent. Április 7-től, ha minden jól megy Tiszacsege és Ároktő között ugyanis megint jár.
Lévai Zoltán, a komp üzemeltetője a Velvetnek azt mondta, hogy az elmúlt két hónapban bőven akadt munka, mert
![Fajta János (b) és Lévai Zoltán, a tiszai jégzajlásban Tiszacsegéről elsodródott komp üzemeltetői a jármű fedélzetén, miután azt egy jégtörő hajó a Kiskörei vízerőmű téli hajótárolójába vontatta.](https://kep.index.hu/1/0/1645/16454/164544/16454441_a2a2374ed32d003c5f9f1db639e277bf_wm.jpg)
![A tiszacsegei kompot február közepén a jeges ár sodorta el,](https://kep.index.hu/1/0/1645/16454/164544/16454465_0c911ae24b5c50dce3b83eb477745dc5_wm.jpg)
![árilis 7-től Ároktő és Tiszacsege között újra jár.](https://kep.index.hu/1/0/1645/16454/164544/16454473_41ff9bf2b2b3a8f7968ffe46ffd691af_wm.jpg)
Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!