Elle Johnson, a Utah-i glamour modell leginkább megélhetési meztelenkedőként jellemezhető, amivel önmagában semmi gond nincsen. A hibát ott követte el, hogy ezen tevékenységét az instára is kiterjesztette.
Fotó: Twitter
És túl szexi fotókat posztolt magáról.
Fotó: Twitter
Mondjuk többnyire gondosan ügyel rá, hogy a kritikus pontok rejtve maradjanak.
Fotó: Twitter
Az Instagramnál viszont arra a megállapításra jutottak, hogy korhatáros jellegű képeivel megsértette a közösségi irányelveket.
Fotó: Twitter
A retorzió nem maradt el. Először januárban tiltották ki, majd áprilisban is hasonló sorsra jutott.
Fotó: Twitter
Johnson ettől persze még nem hagyott fel a meztelenkedéssel.
Fotó: Twitter
Csupán annyi változott, hogy most már a Twitterre kénytelen szorítkozni.
Fotó: Twitter
Posztjai alapján lelkén mély sebeket ejtett a kitiltás.
Fotó: Twitter
Azóta ugyanis kitartóan kampányol az Instagram ellen a személyét érintő súlyos igazságtalanság miatt.
Fotó: Twitter
Johnson főleg a mellbimbó-diszkriminációt sérelmezi.
Fotó: Twitter
Szerinte nem minden instázó esik ugyanolyan megítélés alá.
Fotó: Twitter
Vannak, akik mindenféle megtorlás nélkül posztolhatnak ilyen képeket.
Fotó: Twitter
Másokat azonban megbüntetnek érte.
Fotó: Twitter
"A közösség tagjai egyenlőek, de bizonyos tagok egyenlőbbek, mint mások."
Fotó: Twitter
„Nem hiszem, hogy a pikáns-skála csúcsán lennék, de nem is legalján. Olyan 8-as körüli lehetek”
- folytatta lenyűgöző gondolatmenetét.
Fotó: Twitter
A modell egyébként már régóta küzd a nők azon jogaiért, hogy szabadon megmutathassák testüket.
Fotó: Twitter
Részben ez motiválta arra, hogy elindítsa kampányát, amihez a következő jelszavat találta ki:
„Szabadságot a dekoltázsnak!”
Fotó: Twitter
Milyen nemes ügy, ugye?
Fotó: Twitter
Johnson ennek kapcsán párhuzamot vont saját példája, és annak a nőnek az esete között, akit állítólag azért távolítottak el a Spirited Airlines repülőjéről, mert túlzottan kihívó volt a dekoltázsa.
Fotó: Twitter
Mint mondta, az Insta úgy kezeli a modelleket, mint a légitársaság az illető utast.
Fotó: Twitter
„Az égvilágon semmi rosszat nem látok a dekoltázsban. Sőt, igazából jó dolognak tartom.”
Fotó: Twitter
„Mindig felkavar, amikor nők ítélkeznek más nők felett, és szüntelenül gyanakszom, hogy ez megy a háttérben. Remélem, hogy (nőtársaim) akárhogy is döntenek, azt nem a társadalmi nyomás hatására teszik.”
Fotó: Twitter
Ha szeretné részt venni harcában, itt biztosíthatja támogatásról.
Viszlát!
Fotó: Twitter
Csak felnőtteknek
A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!
Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.
A galéria indításához kattintson a képre.
Ez a glamour modell kitartó meztelenkedéssel érte el, hogy kétszer is kitiltsák az instáról