Az éhezést is bevállalom, de nem megyek vissza

Olyan olvasói levelet kaptunk a napokban, amilyet még soha. Egy olvasónk, aki ebben a posztban természetesen álnéven szerepel, azzal keresett meg minket, hogy igen nehéz helyzetbe került, és ezért segítségre szorul. Anett a legutóbbi időkig a családjával élt, de az élete egyre elviselhetetlenebbé kezdett válni – alább kiderül, hogy pontosan miért. Anett ezért úgy döntött, hogy végre elköltözik, de ehhez nemhogy segítséget nem kapott otthonról, édesapja kifejezetten megnehezítette, sőt, gyakorlatilag ellehetetlenítette a dolgot.

Anett mégis belevágott, de azt írja, a helyzete kétségbeejtő. Kérjük, olvassa el az alábbi beszámolót! Anett létrehozott egy anonim Facebook-oldalt, ennek a linkjét az oldal alján találja. Ha ön úgy érzi, szívesen kapcsolatba lépne vele, esetleg bármilyen segítséget fel tud ajánlani, az alábbi Facebook-oldalon keresheti meg Anettet. A levelet alább az ő beleegyezésével, azonosításra alkalmas adatai megváltoztatásával, úgy közöljük, ahogy szerkesztőségünkbe érkezett.

„29 éves vagyok, és jelenleg Debrecenben élek. Eredetileg szegedi vagyok, ott éltem a családommal. Sajnos karácsony óta nagyon csúnyán megromlott a viszonyunk, aminek következtében el kellett hagynom a családi lakást. Elköltöztem Debrecenbe egy új élet és új munka lehetősége miatt. Családomtól szerettem volna anyagi támogatást kérni, hogy átvészeljem a munkakeresés és albérletkeresés időszakát, de elutasítóak voltak velem szemben. Nem segítettek semmit, egy forint nélkül kerültem el a városból. Munkát azóta találtam és albérletet is, debreceni ismerősök segítségével és támogatásával. Sajnos viszont megtakarításomat a családom nem adja ide, így fizetéstől fizetésig élek, és sajnos nem vagyok egészséges ember, így sok pénzem elmegy gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre.

A konfliktusok forrása az elköltözés ötlete volt, szerettem volna elkezdeni a saját életemet, amit a családom nem akart elfogadni, így kidobtak otthonról. Én viszont nem szerettem volna tovább cselédként élni, szerettem volna elkezdeni élni a saját önálló életemet.

Az albérletem megvolt, de fizetni nem tudtam volna, így ismerősök segítettek anyagilag. Ezt azóta is szégyellem. Állást májusban találtam, és június közepén kezdtem a munkahelyemen. Fizetést csak július 31-én fogok kapni.

Most ért el a tűréshatárom arra a pontra, hogy muszáj volt elmennem otthonról. Eredetileg szegedi vagyok, ott is éltem apukámmal, de nem bírtam őt tovább elviselni. Úgy gondoltam magamban decemberben, hogy most vagy soha.

Apukám idős, 83 éves lesz, anyukám évekkel ezelőtt meghalt daganatos megbetegedésben. Ezután kezdődött egy lejtő az életemben. Apukámmal sosem jöttem ki igazán érzelmileg, nem törődött velem érzelmi szempontból, csak anyagilag adott meg mindent, de hihetetlenül magányosnak éreztem magam, sokszor foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. Egy zsarnok ember volt, csak az lehetett, amit ő akart, nem mehettem akárhova, és nem barátkozhattam akárkivel. Akit nem kedvelt, nem hívhattam át magunkhoz. Nagyon hiányzott az anyukám. Van egy bátyám, de ő sem igazán foglalkozott velem, inkább ő is alámtett, senkire sem számíthattam. Nekem kellett ellátnom egyedül apukámat. Mosni, főzni, bevásárolni rá stb. Egyetem mellett ez nagyon fárasztó volt, borzasztó kimerült voltam mind fizikailag, mind lelkileg. Azt hiszem, ez volt a fordulópont.

Az egész helyzet nehéz volt, de a legjobban az, hogy nincs pénzem, se tartalékom. Sokszor nem volt pénzem ételre, és mikor szerettem volna apukámmal erről beszélni, meg rendezni a dolgainkat és segítséget kérni, elutasító volt, és azt mondta, hogy oldjam meg. Nem adott egy forintot sem. 2 hónapja kórházba kerültem, a zárójelentést elvittem apámnak. Ridegen végigméricskélte a papírt, és mikor sírva könyörögtem neki, hogy segítsen anyagilag, mert enni sem tudok miből venni, azt reagálta, hogy majd kórházba kerülök még egyszer. Sírva vonatoztam vissza Debrecenbe. Azt hiszem, ő a pénzzel akar sakkban tartani, de én az éhezést is bevállalom, de én nem megyek vissza abba az élethelyzetbe.

Szeretem, hogy most azt csinálhatok, amit akarok, azzal barátkozhatok, akivel szeretnék, és nem kell elszámolnom senkinek semmivel. Apámmal nem nagyon tartom a kapcsolatot, azt hiszem, semmi értelme. Szeretem Debrecent, gyönyörű város, és sokan fordulnak felém kedvességgel és bizalommal, ami nekem mindennél többet ér.

Én csak egy kis anyagi biztonságot és tartalékot szeretnék felépíteni, hogy legyen mihez nyúlnom, ki tudjam fizetni a gyógyszereimet, tudjak miből ételt venni, albérletet fizetni, meg a hétköznapi kis életemet élni. Sajnos a fizetésem nem fix, hanem teljesítménybéres. Nem vagyok bulis típus, nem iszok alkoholt, nem herdálom a pénzt. Létrehoztam egy Facebook-oldalt is, ott az olvasók fel tudnak keresni.”