A múlt héten Gigi Hadidon keresztül mutattuk be a divathetek aktuális eseményei közül a leglátványosabbat. Azóta már a párizsi divathétnek, és ezzel a bemutatózás főszezonjának is vége lett, de azért egy heti trend erejéig tekintsünk még vissza a világ legrangosabb kifutóira! A Velvetben szeretünk néha biztosra menni, például most is ez volt a célunk, ezért egy olyan vezérfonalat választottunk, ami mindig számot tarthat a szélesebb közönség érdeklődésére is:

a meztelenséget.

Mert ha a világ vezető divatházainak nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, hogy pucérkodással vonják magukra a figyelmet, akkor nekünk miért esne? Persze azért itt-ott meg van csavarintva a téma, mert a tervezők próbálnak általában ügyelni, hogy a meztelenség ne feltétlenül önmagáról szóljon, hanem kicsit túlmutasson azon a színvonalon, hogy

meztelen cici = szex = hűha.

Nézzük, kinek mennyire és hogyan sikerült! Figyeljen mindenki, mert lehet ezúttal is kedvencet választani legalul!

Missoni

Egy milánói bemutatóval kezdjük még a múlt hétről, aztán térünk át az eheti párizsi történésekre, de a Missoni bemutatója túlságosan illik ebbe a sorozatba ahhoz, hogy ki tudtuk volna hagyni. Extranőiesek ezek a ruhák, és itt például a meztelenség mintha ennek a nőiességnek az egyik természetes része lenne. Nem igazán jut eszünkbe ezekről a modellekről, hogy nyilván azért öltöztek így, mert szexinek akarnának tűnni a férfiak előtt. Ilyen a testük és kész, se elrejtve nincs, se kiemelve.

Jour/Ne

És most érkezzünk meg Párizsba mondjuk a Jour/Ne eheti bemutatójával. Bizonyos szempontból ez a legkevésbé merész márka, őmiattuk nem is kellett volna a 18-as karika erre a cikkre. Na de közben meg annyira bátran bánnak a színekkel és a fazonokkal, hogy egészen meghökkentő egyéniségek lesznek náluk a modellekből. Olyanok, akik melltartót nem viselnek, de bugyit igen, és azt ráadásul úgy, hogy mindenki lássa. Mondjuk tényleg tök jó bugyik, a kedvencünknél majd szólunk a képösszeállításban, reméljük, már belelapozott!

Y/Project

A fenti fotórészletből nem igazán látszik, hogy miért, de ebben a szezonban a Y/Project az egyik kedvencünk. Náluk ezúttal minden csavarodik, főleg a lányok lábára és főleg spirálalakban. A ruhákat mintha csak a Szentlélek tartaná a helyükön, de egyébként a fentit kivéve teljesen szalonképesek, miközben van bennük valami elképesztően kacér.

Etam

A párizsi divathét programjában egy fehérneműbemutató is volt, az Etam nyilván az európai Victoria's Secret szeretne lenni, és egy pár vicces-vagány-menő húzás mellett ők szállítják pontosan azt a típusú szexit is, aminek a fő célja, hogy tetsszen a férfiaknak. De annak a szeme sem fog szárazon maradni, aki a zokniszandálos nőket kedveli.

Guy Laroche

Ennél a márkánál egyendroidokat csináltak a nőkből. Mindenki csupafeketében van, szőke egyenparókával, esetleg napszemüveggel. És ebbe a rideg, formális és életörömmentes irodahangulatba teszi bele ez a bemutató a kilátszó melleket és fenekeket. Ez a hátul kicsit túlságosan kivágott fazon újabban, úgy látszik, eléggé benne van a levegőben, valami ilyesmiben volt Kate Hudson is egy héttel ezelőtt. Lehet, hogy trend lesz a női kőművesdekoltázs?

Neith Nyer

Melyik márka tetszett a legjobban?

Hát enyhén szólva nem csengett ismerősen a Neith Nyer márkanév eddig, de itt a honlapjuk, és azt írják, hogy sokszor a kultúra legaljából merítenek, abból, ami vulgáris. Na ez olyan szempontból nagyonis igaz, hogy náluk van messze a legtöbb meztelenség a hat márka közül. De közben meg az embernek a vulgáris öltözködésről lehet, hogy nem ez a stílus jut eszébe, hanem mondjuk az, amit többek között Nicki Minaj és kolléganői képviselnek.

A Neith Nyer nőin nem látszik, hogy bárkinek a tetszését ki szeretnék váltani, nem akarnak szexik sem lenni, nem is feltétlenül szőrtelenítenek mindenhol, viszont kissé tébolyultnak tűnnek néha. Vagy ez csak a kreativitás féktelen tombolása?

Döntse el ön, szavazzon a kedvencére!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Na ezeket a lányokat aztán jól felöltöztették

Párizs legmerészebb, legelborultabb divatbemutatóiról válogatunk. Női kőművesdekoltázs is volt, meg olyan csajok, akik csomó ruhát viseltek, mégis mindenük kint volt.

9 · Oct 01, 2017 03:41pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments