Ónodi Adél: beleköptek az ágyneműmbe, megfenyegettek, de sosem hódoltam be

Ónodi Adél maga jelentkezett a Velvetnél a történetével, akkor, amikor éppen kirobbanóban volt a zaklatásbotrány. A 21 éves, leendő énekes-színésznő azonban nem emiatt jelentkezett pont most, hanem mert egyébként Berlinben él, és csak most utazott haza Magyarországra, így most tudtunk csak vele itthon személyesen interjúzni.

Ónodi Adél egy borzasztóan kemény kamaszkor után most megint zaklatás áldozata lett. Halálos fenyegetést kapott, de ezt az ügyet már ő sem titkolja el, hanem a nyilvánosság, illetve a rendőrség elé viszi. Ónodi Adél története sok lényegi ponton merőben eltér a Marton-ügytől, de a párhuzamok közben mégis egyértelműek.

Kezdjük egy bemutatkozással! Hány éves vagy, hol születtél, milyen sulikba jártál?

21 éves vagyok, Ónodi Adél az anyakönyvezett nevem. Sükösdön nőttem fel félig, de aztán hála Istennek a szüleim elváltak, és Bajára költöztünk, ott fejeztem be a nyolcadikat. A testvérem egy másik városba járt középiskolába, drámatagozatra, és én is felvételt nyertem ugyanoda. Nem tudom, hogy ez jó volt-e vagy rossz, mert ugyan ott ismertem meg magam, de közben nagyon sok bántás ért. Azt szokták mondani, hogy színházi körökben elfogadottabb a másság, hát ez egyáltalán nincs így.

Kollégiumban laktál?

Igen, ez egy bentlakásos iskola volt, ott éltem egy évig. A fiúközösségben nem voltam népszerű – volt, hogy a felsőbb éveseknek pénzt vagy cigit kellett adni, volt, hogy arra ébredtem fel, hogy a dezodoromat vagy a tusfürdőmet használták. Én sosem hódoltam be, nekem megvolt a véleményem, nagyon nyers tudok lenni. Az volt a bosszújuk, hogy beleverték a farkukat az ágyneműmbe, a szaros seggüket kitörölték vele és beleköptek. Szólt nekem egy srác, hogy ne feküdjek bele.

Kérted ekkor a tanárok segítségét?

Szóltam, a pedagógusok úgy csináltak, mintha tettek volna valamit, de csak egy kis ejnye-bejnye volt, különösebb következménnyel nem járt a dolog. Szóval egy év után eljöttem, 15 évesen felköltöztem Budapestre albérletbe. Itt is voltak bántások-beszólások, de már sokkal kevésbé durvák.

Ennél tovább nem tarthatjuk vissza az olvasóktól azt az információt, hogy transznemű vagy és ekkor még fiúként éltél. Te ekkor már tisztában voltál azzal, hogy miben különbözöl a többiektől?

Már elég korán felismertem, hogy transznemű vagyok és anyukámnak ezt jeleztem is. Először egy kicsit elhessegette, ami miatt dühös is voltam rá, de aztán amikor 19 évesen mondtam neki, támogató volt. Az egy nagyon nagy dolog, hogy nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is támogatott, és ez nem lehetett volna lehetséges, ha ő előbb nem megy ki Németországba. Amikor leérettségiztem, szerepeltem egy darabban Veszprémben, biodíszlet voltam, de mindenesetre férfinak kellett mutatkoznom. Ekkor döntöttem el végleg, hogy én nőnek érzem magam és azt szeretném, hogy a testem is női legyen.

A zaklatásoknak azonban nem lett most vége, holott már az átalakító műtéten is túl vagy, és kiköltöztél Berlinbe…

A múlt hónap elején megfenyegettek Facebookon, abból a faluból, ahol felnőttem. Egy srác volt az, aki most is ott él, én akkor találkoztam vele utoljára, amikor ott éltem. Valószínűleg meglátott a Facebookon, vagy szó volt rólam az ismerősei körében, így vett észre. Őt is meg fogják hallgatni, én azért vagyok most itthon, hogy vallomást tegyek, sértettként meghallgatott a rendőrség. A TASZ segítségével egy ügyvéd képvisel.

Mit remélsz ettől az ügytől, mit tekintenél pozitív eredménynek?

Ha egy kicsit elgondolkodna azon, hogy nem jó az, amit csinált. Én már ennyinek is örülnék, de nem tudom, hogy ez meg fog-e történni.

Tartasz attól, hogy mi lesz most, hogy előálltál ezzel a történettel? Mit fognak szólni az emberek?

Kamaszkoromban szörnyetegnek tituláltak, nem normálisnak… Annyi bántást, nemet és visszautasítást kaptam már életemben, párkapcsolat és karrier terén is, hogy mostanra már nagyon vastag bőrt növesztettem. Egy-egy negatív komment már egyáltalán nem megy át.

Úgy érzed, hogy megváltoztattak, átformáltak ezek a tapasztalatok?

Persze. Teljesen más ember lettem emiatt: nem vagyok naiv, és egyfajta keménységet is adott ez a sok tapasztalat. Ehhez az életúthoz képest én most teljesen rendben érzem magam, és ez szerintem egy nagy dolog. Sok erő kellett ahhoz, hogy ezt az egyensúlyt beállítsam és megtartsam. Mind egyedül, ráadásul. Ez egy nagy munka.

A baráti társaságod megváltozott az elmúlt pár évben?

Igen, lecserélődött. Volt, aki kikopott, valószínűleg, mert előtte a melegbohóc-jelmezt viseltem, hogy figyeljenek rám, mert jó adag exhibicionizmus van bennem, és most már nő vagyok. Közben meg az is megszűnt, hogy én tudok lenni egy heteró nőknek a meleg barátja. És én is leépítettem egy-két embert, mert sokkal jobban átlátok most már dolgokat, és csak a lényegre törekszem.

Van kint egy magyar közösséged Berlinben?

Igen, van egy jófej magyar közeg, akik kimentek Berlinbe.

Dolgozol kint vagy még tanulsz?

Nyelvet tanulok, bébi- és kutyaszitterkedek, és emellett van egy gitáros srác, akivel próbálunk, de végső soron a színészet érdekel a legjobban. Van a fejemben egy előadás, amit a transzneműség témájáról szeretnék csinálni, de szeretném játszani az irodalom klasszikus női szerepeit is. Mind a kettőt szeretném és mind a kettő nagyon fontos nekem.

Az elmúlt héten a nőket érő szexuális zaklatások témája volt a legfontosabb a világsajtóban és itthon is. Veled előfordult már ilyesmi?

Igen, szokott lenni, még Berlinben is. Például valami rövidebb ruhában vagyok, valamiben, amiben jobban látszik mondjuk a fenekem, és ha összesűrűsödik a tömeg, érzem, hogy rámarkolnak a fenekemre. Amióta nőként élek, kétszer volt ilyen. De jönnek a beszólogatások is, hogy „miért nem hordasz melltartót?”, ilyesmik. Azt mindenképpen érzem, hogy a férfiak kevesebbnek néznek egy nőt. Amikor lányos és feminin fiú voltam, akkor azért nem figyeltek rám, mert azt mondták, hogy csak egy meleg srác vagyok, most meg azért nem, mert nő vagyok. És ha visszaszólok, és megtudják, hogy transznemű vagyok, akkor azt is megkapom, hogy „miért, te akartál nő lenni!”

Miben más szerinted a kinti élet az itthonihoz képest?

Berlinben egyszerűen lazának lehet lenni. Magyarországon az emberek könnyen befeszülnek. Én nem feszülök be, mert nem lakom itt, de azért az kérdés, hogy ha itthon laknék, fel merném-e vállalni ezt az ügyet, mernék-e erről így nyíltan beszélni. Szeretem Budapestet, de most nem szívesen laknék itt.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig, hogy a nyilvánosság elé álltál a történeteddel?

Azért a reakciók meglepően nagy része egyértelműen pozitív. És sok transznemű ember ír, hogy ez nekik erőt ad. Ez nekem fontos.