Az utóbbi napok legnagyobb felháborodását kiváltó ügye kétségtelenül a H&M sokak szerint rasszizmusba hajló (vagy teljesen rasszistának elkönyvelt) reklámja, amelyen a svéd cég egy fekete kisfiút "A legmenőbb majom a dzsungelben" feliratú pólóban állított a webáruháza modelljei közé. A cégtől hírességek fordultak el, és számos vásárló bojkottot hirdetett, szóval gyakorlatilag elszabadult a pokol, és a H&M az internet céltáblájává vált.

Ezen csak az segíthet egy kicsit, ha a vállalat bocsánatot kér (ezt megtette), és kivárja, hogy az ügy egyszer csak lecsengjen. A sokakat megosztó témával kapcsolatban mi is megpróbáltuk egy kicsit árnyalni a képet azzal, hogy rávilágítunk az eset visszás, mégis összetett jellegére - tettük mindezt anélkül, hogy könnyelműen és sarkosan állást foglalnánk a kérdésben. 

Egyébként nem sokan hagyták lecsengeni az ügyet, sőt: rengeteg celeb állt ki a kisgyerek mellett, és fejezte ki együttérzését, így a rapper, P. Diddy  és a Cleveland Cavaliers kosárlabdázója, LeBron James is. Utóbbi az Instára posztolt egy olyan képet, amelyen az eredeti feliratot letakarta, a gyerek fejére koronát rakott, felé pedig ezt írta: "A világ királya."

Ehhez egyébként azt sem árt tudni, hogy a kosaras a karrierje kezdete óta Kingnek nevezi saját magát, szóval a gesztusa több szempontból is erős véleménynyilvánításnak tekinthető. 

Az ügy tehát már napok óta, vagy így vagy úgy, de terítéken van. A reklámban szereplő kisfiú arcát lassan már az is jól ismeri, akit valamiért elkerült a botrány híre - így joggal merül fel a kérdés: hogy éli meg mindezt a kisgyerek családja? Nos, pár nap hallgatás után az anyuka, Terry Mango a Facebook-on fakadt ki, amelyből sejthető: semmi kivetni valót nem talál abban, hogy a fiára ráadták az ominózus pulóvert. 

Ez a pulóver egy abból a több százból, amit a fiamra ráadtak. Állandóan csak farkast kiabálni teljesen fölösleges dolog. Lépjetek már túl rajta! 

- írta a posztban, majd folytatta: 

Ő a fiam, akinek minden egyes fotózásán ott voltam. Ez sem volt kivétel. Persze mindenkinek joga van véleményt alkotnia a témában. De ettől én még egyáltalán nem fogom megérteni, és nem azért nem fogom, mert nem akarom érteni, hanem mert én nem így gondolkodom. Bocs” - zárta le a témát Mango. Ezen egyébként sokan megrökönyödtek, sőt, egyesek kifejezetten rasszistának titulálták őt, amit ezzel zárt rövidre:

Mégis hogy harcolhatsz a fiamért, ha te magad is rasszistának állítasz be engem? Nem védheted meg a gyerekemet azokkal a szavakkal, amikkel engem azonosítasz. 

(LadBible, Gulfnews)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A színes bőrű kisfiú anyukája is reagált a H&M-es botrányra

Amiből kiderült, hogy ő egészen másképp gondolkodik, mint az emberek többsége.

272 · Jan 13, 2018 09:36am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments