A University of Florida végzett el egy kísérletet, aminek többek között a címben tett megállapítás lett a végeredménye. A kutatás lényege az volt, hogy frissen házasodott párok vizsgáljanak, amint más emberekkel ismerkednek. Először dokumentálták a párok szexuális kielégültségét, majd úgy nézték meg, hogy milyen interakcióba keveredtek számukra idegenekkel. Így sikerült megállapítani, hogy

akik aktív szexuális életet élnek, azok sokkal inkább vágynak rá, hogy lefeküdhessenek mással is. 

Illetve a férfiak csinos feleséggel nem akarnak félre lépni, viszont a nők a jóképű férjüket megcsalnák.

Józan, paraszti gondolkodással arra gondol az ember, hogy a jó szex az a jó párkapcsolat melegágya, és fordítva, hogy ha a közösülés fantasztikus, akkor egyik partner fejében se fordul, hogy viszonya legyen valakivel. A University of Florida kutatása szerint ez nem teljesen igaz. Felmérésük azt bizonyítja, hogy a jó szex még több jó szex igényét indukálja, amit az adott partner nem feltétlenül a párjától akar megkapni.

További érdekességek:

  • A vonzó nők hűségesebbek, mint a kevésbé vonzók;
  • a jóképű férfiak viszont inkább hajlanak a megcsalás felé;
  • ha valaki akár csak egy századmásodpercre is megbámul egy vonzó illetőt, az 50%, hogy félre is lépne, mint az az ember, aki megáll és hosszabban megnéz magának egy szexi posztert/képet.

Még valami: ha egy hűséges típustól megkérdezzük, hogy szerinte egy adott illető mennyire nézett ki jól, akkor ő egy 1-től 10-ig terjedő skálán alacsonyabb pontszámot mondana, mint az, aki hajlamos megcsalásra.

A kutatás arra is kitér, hogy a social média térhódításának is nagy jelentősége van abban, hogy az emberek mennyire hűtlenek. Hasonló témában beszélgettünk korábban Hevesi Krisztával.

(Daily Mail)