Elkeserítő élethelyzet, de egyszerűen nem dughatjuk homokba a fejünket, és tudomásul kell vennünk a tényt: az utóbbi időben jelentősen nőtt azoknak a személyeknek a száma, akiket valamiért megszállt az ördög. Ez olyan súlyú probléma, amely ellen mihamarabb fel kell lépnie az emberiségnek, de mivel a laikusok nem sokat tehetnek, a kérdésben kompetens Vatikán, rajtuk keresztül pedig a majdnem 400 tagot számláló Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének kezében kell keresni a megoldás kulcsát.
Egy szicíliai pap, bizonyos Benigno Palilla a Vatikán rádiónak adott interjújában hozta nyilvánosságra a számokat. Elmondta, hogy évente már több mint 500 ezer megszállást dokumentálnak Olaszországban, így jelentősen megnőtt a szentséges emberek iránti kereslet. Ennek következményeképp az ördögűzés hamar hiányszakmává lépett elő az országban, de mivel a piaci igényt ettől még ki kell elégíteni, a Vatikán az eddigi ördögűzőképzéseken túl továbbiakat is indít.
Szóval, amennyiben ön püspök vagy minimum felkent katolikus, gnosztikus, ortodox vagy anglikán pap, nyugodt szívvel jelentkezhet a még 2003-ban, Cipriano de Meo atya által alapított ördögűző szakiskolába, ahol az alapoktól egészen a mesterszintig juthat.
Joggal teszi fel a kérdést, hogy mégis mi vezetett odáig, hogy ekkora hiány mutatkozik a szakmában manapság. Nos, Benigno Palilla atyának konkrét elképzelései vannak az okokat illetően. Azt mondja, a sátáni és démoni jelenlét egyre csak erősödik, és már alig vannak olyanok, akik kellőképp felléphetnének velük szemben.
Vallja, hogy a probléma elsősorban abból eredeztethető, hogy egyre többen fordulnak asztrológushoz, jövendőmondóhoz vagy tarot-kártyajósokhoz. Kijelentését egyébként a Codacons fogyasztóvédő szervezet is megerősítette: adataik alapján az olaszok egynegyede fordul ezotériával foglalkozó segítőkhöz az életük sínen tartása érdekében.
Ezek a gyakorlatok kinyitják az ajtót az ördögnek és teret engednek a megszállásnak
- mondja, utal továbbá arra, hogy a legveszélyesebb sátáneregető oldal maga az Instagram és a Hood Witch elnevezésű weboldal.
Vigyázzon tehát, hogy mire kattint, és mostantól a horoszkópját is kezelje fenntartásokkal, mert ha ezeknek az okkult dolgoknak teret enged, jön a sátán, és baj lesz.
Ezért az Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége az eddigiek mellett további ördögűzőképzéseket indít.
1176 · Feb 26, 2018 02:12pm Tovább a kommentekhez