Thomas Edison furcsa találmánya: a lélektelefon

Az 1920-as évek végén, nem sokkal a halála előtt Thomas Edison egy titkos laboratóriumban, más tudósokkal együtt azzal próbálkozott, hogy hangszórók, generátorok és egyéb kísérleti eszközök alkalmazásával érzékelhetővé, hallhatóvá és megörökíthetővé tegye a halott emberek jelenlétét. A Mechanix magazin 1933-as cikke szerint Edison gépét (amelyet ő csak "szelepnek" nevezett, és ami több évnyi kemény munka eredményeként épült meg) nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy berendezést, amelynek segítségével láthatóvá, vagy legalábbis érzékelhetővé válhatnak az univerzumban létező legapróbb részecskék is.

Edison úgy vélte, ezek a részecskék kétséget kizáróan bizonyíthatnák a túlvilág létezését, és a légkörben maradt emberi személyiségek fizikai bitjeit, amelyek csakis arra várnak, hogy felfedezzék őket. Hitt abban, hogy akárcsak a testünknek, a szellemünknek és a személyiségünknek is létezik fizikai formája, amely az atomokhoz hasonlóan apró entitásokból áll össze. Azt gondolta, ezek a halálunk után is léteznek, csak az emlékek, a gondolatok és az életünk során átélt érzések személyiségalapú maradványaivá hullanak szét. 

Baromi jól hangzik, de sajnos hiába öltek bele indokolatlanul sok időt és energiát, végül mégsem sikerült bebizonyítaniuk semmit, de még egyetlen kósza kísértettel sem tudtak beszélni. Alighanem ez lehet az oka annak, hogy nem túlzottan terjedt el Thomas Edison meglepő kísérletének a híre a világban, sőt, egyes történészek egy jó darabig úgy is gondolták, hogy az egész csak valami vicc vagy csalás volt, lévén, a feltaláló nem lobogtatott tervrajzokat és bizonyító erejű dokumentumokat azért, hogy mindenkit meggyőzzön arról, nem csak félrebeszél.

Pedig léteztek ezek a tervek, ez kiderült, ugyanis 2015-ben egy francia újságíró, bizonyos Philippe Baudouin megtalálta Edison naplójának egy ritka verzióját, amely egy olyan, az 1948-as angol kiadásban nem szereplő fejezetet is tartalmazott, amely természetesen pont azzal foglalkozott, miként lehetne kapcsolatba kerülni a túlvilággal. (Baudouin Le Royaume de l'au-delà címmel újra kiadatta a naplót.) 

A feltaláló egyébként először pontosan 1920-ban sokkolta a világot azzal, hogy az American magazinnak adott interjújában kifejtette, elég régóta dolgozik egy gépezeten, amelynek segítségével hamarosan képesek leszünk kommunikálni a szellemekkel. Sokan hihették volna, hogy megbolondult, de azért abban az időben (is) igen népszerű volt az amerikaiak körében a spiritualitás gondolkodás, szóval annyira azért nem verte ki a biztosítékot senkinél, bár elég nagy médiavisszhangot okozott. Edison hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem kíván alkalmazni semmiféle okkult vagy a valóságtól elrugaszkodott, misztikus módszert, csakis a tudományban hisz.

Ötletét, amely lélektelefon néven híresült el, sokan mégis nehezen fogadták, mások azonban már olyan lehetséges technikai újításnak tartották, mint a távírót vagy a repülést, amelyek jó ideig ugyanolyan elképzelhetetlennek tűntek, mint a szellemekkel való társalgás. Ahogy telt az idő, Edison hiába reménykedett, találmányával végül sosem ért el áttörést, ezért aztán arra jutott, hogy érdemes lenne felülbírálnunk a szellemek létezésébe vetett hitünket. 

Ezt persze hiába kérné egy vérbeli szellemhívőtől, meg bárkitől, aki tudósként vagy kíváncsi emberként folytatná, amit Edison elkezdett. Nem lehetett megtiltani Graham Bell asszisztensének, Thomas Watsonnak sem, aki hasonlóan nulla sikerrel próbálkozott Edison nyomdokaiba lépni, de a mai szellemvadászokat sem lehet megállítani, amikor az elektromos zajfelvevő készülékükkel (EVP) hitetik el magukkal, hogy márpedig szellemek léteznek, és körülöttük bolyonganak.