Most ön is átélheti, mit érez egy autista kisgyerek

Autistának lenni olyan, mintha egyszerre lennék süket, néma, vak. Süket vagyok, amikor zajban kell meghallanom a másik embert, viszont denevérfülű, ha csend van. Néma vagyok, ha hirtelen kell válaszolnom, mert nagyon szorongok, pedig amúgy rengeteget beszélek. Elvakítanak a fények, miközben élesen látok minden apró porszemet a levegőben, vagy észreveszem a legapróbb változásokat is a környezetemben. Sokszor vagyok vak szociálisan is.

A fenti idézet Oravecz Lizankától származik, akit 32 éves korában, hosszú éveken át tartó sikertelen vizsgálatok után diagnosztizáltak autizmussal. Mivel az autizmus nem gyógyítható, de rengeteg munkával és - ahogy a szaknyelvben hívják - kompenzációval kordában tartható, ezért már nagyobb plénum előtt is képes beszélni a problémáiról. Ugyan belül szorong, és nem ez a legkellemesebb elfoglaltság számára, mégis nagyon fontosnak tartja, hogy kiálljon a nyilvánosság elé. És nem csak maga miatt, hanem azért is, hogy felnyissa azoknak az embereknek a szemét, akiknek nincs elég információjuk ahhoz, hogy kívülállóként kezelni tudják vagy éppen átérezzék és megértsék az autista emberek mindennapjait. 

Azt látom, hogy azok az emberek félnek tőlünk, akiknek nincs elég tudás a birtokukban – legyenek azok pedagógusok, orvosok vagy éppen pénztárosok

- hangsúlyozza. 

A Mars Alapítvány, amelynek Lizanka is szerves tagja, nem véletlenül indította el kampányát, amely azon túl, hogy reményeik szerint közelebb hozza mindenkihez az autista emberek világát, tréningjeivel támaszt és elégséges információt nyújthat az érintett szülőknek és pedagógusoknak.

Ez azért is nagyon fontos, mert Magyarországon csupán 1989 óta létezik autizmus-diagnosztika, viszont a diagnózist nyújtó intézmények legtöbbjének sem ideje, sem módja nincs arra, hogy a diagnózison kívül egyéb szolgáltatást is nyújtsanak. Pedig manapság a legoptimistább becslések szerint is 

A szülők már akkor elvesznek a rendszerben, amikor az autizmus gyanúja felmerül. Legendaszerűen terjednek a hírek jó diagnosztikai helyekről, különböző fejlesztésekről, amelyek segíthetnek, olyan óvodákról és iskolákról, amelyek beveszik ezeket a gyerekeket. Hivatalosan az autizmus fogyatékosságnak számít, ezért az egészségügyi rendszernek biztosítania kellene valamilyen bevett útvonalat. De ez nem történik meg, a szülők egymástól és honlapokról tájékozódnak

- mondja Szilvásy Zsuzsanna, a Mars Alapítvány vezetője, a WHO autizmus-szakértője. Meglepő azonban - és erre világított rá Oravecz Lizanka is az Autizmus Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón -, hogy nemcsak a gyerekek vagy diagnosztizált felnőttek érintettek a kérdésben. Számos felnőtt ugyanis még csak nem is sejti, hogy valójában ő maga is autizmussal küzd. Persze nem kell egyből az orvoshoz rohangálni, ha erre utaló jeleket vélünk felfedezni magunkon, lévén, ha keresünk, nagy eséllyel találni is fogunk, mondja. Lizanka azonban azt is hangsúlyozza, hogy a tünetek nagyon különbözőek lehetnek, ugyanakkor soknak egyszerre kell jelen lenniük ahhoz, hogy valakit autizmussal diagnosztizáljanak.

A kevésbé súlyos, de meglévő autizmus (ha nem kezelik és nem segítik az elszenvedőjét) rengeteg szociális problémához vezethet, nem véletlen, hogy nagyon sok az autista személy a hajléktalanok körében is. Mivel az autizmussal élő emberek (bár ők nem rajonganak ezért a kifejezésért) nehezebben kommunikálnak, tehát nem vagy csak nagyon nehezen tartják be a társalgási maximákat, emiatt elképzelhető, hogy elveszítik a munkájukat, az emberi kapcsolataik is csorbulhatnak. Tehát könnyebben csúszhat ki a lábuk alól a talaj. Persze diagnózis híján nem aggathatjuk rá könnyelműen minden második emberre az autista jelzőt, ezért egyelőre sokkal fontosabb azokkal foglalkozni, akik valóban, orvosi értelemben is ezzel a fogyatékossággal kénytelenek együttélni. 

Lizankáék persze tisztában vannak azzal, hogy nem könnyű kezelni az autista embereket, mint ahogy teljes mértékig a helyükbe képzelni sem lehet magunkat, lehetünk akármilyen empatikusak. Sokkal egyszerűbb ezért neveletlennek, tiszteletlennek és hisztisnek megbélyegezni őket, akik arra a kérdésre, hogy van-e náluk zsepi, ahelyett, hogy adnának, nagy eséllyel azt fogják válaszolni, hogy van. Kétségtelenül fura, érthetetlen reakciókkal kell számolnunk egy autista ember jelenlétében, de ha meg aszeretnénk őket érteni, akkor nagy eséllyel sikerülni fog. Tényleg csak akarni kell.

Az alábbi videó pontosan ebben segít: bemutatja, mit él át egy autista kisgyerek egy színes-zajos, néha még az egészséges ember számára is irritáló környezetben, egy bevásárlóközpontban.