1919. valamelyik hónap valahányadika, New York: rendőrök kopogtatnak Oskar Kokoschka osztrák expresszionista festő, grafikus, drámaíró és költő házának ajtaján, és szóvá teszik, hogy egy levágott fejű hulla fekszik a kertjében, vérbe fagyva. Kokoschka és barátai fürdőköpenyben, kedvetlenül tekintik meg a kérdéses bűntett helyszínét, amelyből valamiért mégsem lesz rendőrségi ügy. Hogy miért?

Mert a feltételezett halott a művész egykori szerelmének, Alma Mahlernek lefejezett, életnagyságú mása volt. 

Egy bábu, amely sorsának végzetes beteljesülése előtt hosszú és tartalmas kapcsolatot folytatott Oskar Kokoschkával. Mondhatjuk, hogy a hárommellű, kék színű és a szomszédról mintázott szexbabák elődjeként funkcionált, azzal a különbséggel, hogy létezésének értelme elsősorban az volt, hogy a festő képes legyen feldolgozni élete legsúlyosabb szerelmi csalódását. A fizikai kontaktuson túl tehát az ő esetében főként az érzelmek domináltak. 

Szenvedéllyel indult minden

Oskar Kokoschka 1912-ben találkozott először Gustav Mahler özvegyével, Almával. Már az első pillanatban lenyűgözte a nő szépsége, és annak későbbi beszámolói alapján kényelmetlenül sokáig gyönyörködött is benne. Felajánlotta, hogy lefesti őt, amibe Alma könnyedén belement, azzal a feltétellel, hogy zongorázva ülhet neki modellt.

A festés mégsem ment, Kokoschka állítása szerint azért, mert még nem találkozott olyan nővel, aki első látásra beleszeretett, és akinek az érzéseit teljes mélységükben viszonozni is tudta volna. Miután átpattant a szikra kettejük között, állítólag kellemetlenül sokáig és szokatlanul határozottan ölelte magához Almát, aki addig egyetlen férfitól sem tapasztalt hasonlót.

Miután Oskar magára hagyta, levélben kérte feleségül Almát. Kapcsolatuk szenvedélyes volt, a nőt mindvégig lenyűgözte a férfi tehetsége, különös, erőteljes és ösztönző személyisége. Később úgy emlékezett vissza kettejük románcára, hogy az eltöltött három év alatt egyszerre élte meg a kínt, a poklot és a paradicsomot. Nem véletlen, Kokoschka már gyerekkorában is igen meghatározó jellemvonásokat mutatott (enyhe piromániás jegyekkel), amelyekben elsősorban az anyjához fűződő viszonya dominált. Anyja ugyanis hisztérikusan ragaszkodott hozzá, mindenkire neheztelt, akinek a fiához bármilyen módon is köze volt, és egy pillanatra sem tudta elengedni őt. 

Fájdalmas szakítással ért véget

Kokoschka pontosan így viszonyult Almához is: nemcsak a jelenére, a múltjára is féltékeny volt, nem engedte, hogy bárki a közelébe merészkedjen, vagy beszéljen hozzá - ha valamelyik mégis megtörtént, vérig sértette az illetőt, hogy soha többé ne legyen kedve a közelükbe férkőzni. A nőnek mindenét takaró ruhákba kellett járnia, nem fonhatta keresztbe a lábát, és akárhova utazott, magával kellett vinnie Kokoschka egyik önarcképét, hogy bárhol, ahol megszáll, a falra aggathassa. Ha nem tette meg,  el kellett viselnie a férfi  hisztérikus rohamait. 

Kapcsolatuknak épp ez az abszurd, kibírhatatlan és kezelhetetlen féltékenység vetett véget, bár  Kokoschka mindig is azt állította, ő hagyta el Almát, amiért az a megkérdezése nélkül elvetette közös gyermeküket. Érdekes módon a szakításukba nemcsak ő bolondult bele, hanem az anyja is, aki gyakorta kereste fel Almát, de nem beszélt vele, csak vészjóslóan, zsebre tett kézzel (mintha csak egy fegyvert szorongatna), a háza körül bolyongott. Egyszer azt mondta neki,

ha még egyszer Oskar közelébe mész, agyonlőlek.

Az 1914-es szakítást követően egy évvel Alma férjhez ment,  Kokoschka azonban képtelen volt feldolgozni a történteket, és kitölteni az űrt, amelyet a nő elvesztése okozott benne. Egy kanárival vigasztalta magát, aki - faramuci módon - épp olyan féltékeny típus volt, mint ő maga: ha valaki meglátogatta őket, bosszúból szájon csípte gazdáját. 

Amikor Alma Mahlerből baba lett

1918-ban Oskar  Kokoschka felkérte a híres babakészítő mestert, Hermine Moost, hogy készítse el neki Alma tökéletes mását. Egy életnagyságú rajzot mellékelve Almáról, hosszú levélben tisztázta a készítővel, hogy pontosan milyen külsejű és tapintású babát szeretne. Megszabta, hogy fektessen nagy hangsúlyt az arcra, továbbá sűrű, fertőtlenített lószőrrel tömje ki a testet, és ügyeljen a külső rétegekre is.

Fordítson különös figyelmet a fej és a nyak méreteire, a mellkasra, a fenékre és a végtagokra. Ne feledkezzen meg a test kontúrjairól sem, kivált a nyak és a hát közötti vonalra és a hason lévő hurkákra

- írta a levélben.

Izgatott volt, úgy érezte, a baba segítségével végleg lezárhatja életének ezen szakaszát. Sokat készült az érkezésére: Párizsban kapható fehérneműket, neglizséket és ruhákat vásárolt neki, és felvett egy lányt, bizonyos Huldát, hogy segítsen a babát öltöztetni, és „ életre kelteni ”. A lánynak feladata volt az is, hogy elterjessze a városban, hogy 

Osckar Kokoschka csábító, rejtélyes babát szeret, járja vele az éjszakákat, lovaskocsiba ülteti, és operaelőadásokra viszi. 

Gyakorlatilag kultuszt teremtett a baba köré, amely segítette a férfit a feldolgozás folyamatában, egyúttal saját hírnevét is építette vele. Alma-baba mégsem lett olyan, amilyennek megálmodta, sokkal inkább hasonlított egy rémes és ijesztő madárasszonyra, mint élete szerelmére.

Arról azonban nem szól a fáma, hogy ő ezt miként élte meg, a bábu külsejét alighanem  Kokoschka fantáziája alkotta olyanná, amilyennek látni és láttatni akarta. 

Alma-baba élete egy tivornyázós este után ért véget.  Oskar Kokoschka részegen, a barátai társaságában fejezte le, és egy borral teli üveggel zúzta szét élete szerelmének  (nem túl tökéletes) mását. A brutális cselekedettel a férfi úgy érezte, végre mind Alma, mind a baba iránt érzett dühét kiélhette, és megszüntethette a soha meg nem született gyereke miatt érzett mélységes fájdalmát.