horoszkóp
shutterstock 199347314

A boldogtalanság nem elég jó indok a válásra

2018.07.30. 14:46

Önmagában is nehéz meghozni a döntést, hogy az ember elválik a házastársától, a helyzetet pedig tovább súlyosbíthatja, ha a partner nem akarja a válást és a bíróság is az ő pártján van. A 68 éves Tini Owens ilyen helyzetbe került, amiből úgy tűnik 2020-ig nem is lesz esélye kikeveredni.

Az asszony ugyanis 2015 óta él külön a férjétől és próbál tőle elválni, ám több bíró is elutasított a kérvényét arra hivatkozva, hogy a boldogtalanság nem elég jó indok a válásra.

Ha tényleg komolyan gondolja ilyen alapon a dolgot, akkor öt évig kell külön élnie a férjétől, és utána engedik meg neki, hogy felbontsa a házasságát.

shutterstock 96492569
Fotó: shutterstock

Tini és Hugh Owens 1978-ban kötötték össze az életüket, házasságukból pedig két felnőtt gyermekük van. Az asszony először 2012-ben akarta elhagyni a férjét, mikor viszonyt kezdett egy másik férfival, de végül akkor sikerült túljutniuk a helyzeten és a következő három évet együtt töltötték. A nőben azonban 2015-re megszilárdult az elhatározás, hogy válni akar, így be is adta a keresetet, amiben döntését azzal indokolta, hogy a férje előbbre helyezi a munkát, mint a családot, nem bánik vele szeretettelien, gyakran ingerült és megalázza mások előtt, ezek miatt pedig eltávolodtak egymástól.

Ezeket azonban a férj tagadta, aki azt mondta, a házasságuk soha nem volt túlzottan érzelmes, de szerinte megtanultak együtt élni egymással.

Ennek fényében pedig az első bíró vissza is dobta az asszony kérvényét, mondván, hogy a nő túl érzékeny és eltúlozza a helyzetet.

Ezt követően Tini addig fellebbezett, míg az ügye a legfelsőbb bíróságra is eljutott, ahol múlt héten öt bíró egyöntetűen elutasította a válási kérelmét. Ezzel pedig az asszony még másfél évre bennragad a boldogtalan házasságában, mert a helyi jog értelmében csak akkor válhat el minden további akadály nélkül a férjétől, ha legalább öt éve külön élnek.

Forrás: The Guardian