“Tizenhét, a maga területén kiemelkedően sikeres ember, ismert közéleti személyiségek, valamint kis- és középvállalkozások tulajdonosai, vezetői álltak az UNICEF Magyarország mellé, hogy saját anyagi lehetőségeikkel, aktív erőfeszítéseikkel és kapcsolatrendszerükkel támogassák a szervezet munkáját.” Így lett az UNICEF Bajnoka Mihalik Enikő, Fördős Zé, Béres Alexandra és Mádai Vivien is. Az erről szóló sajtótájékoztatón beszélgettünk Mészáros Antóniával, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatójával.

Kik ezek a bajnokok és mit csinálnak?

Az UNICEF Bajnokok vállalták, hogy anyagilag támogatják az UNICEF Magyarország erőfeszítéseit, valamint, hogy vállalkozásaikon, tevékenységükön, társadalmi kapcsolatrendszerükön és elérésükön keresztül további adományokat is gyűjtenek a szervezet számára, egyedi kampányok során. Mindemellett a Bajnokok a világszervezet hírvivői is egyben, akik széles társadalmi ismertségüknek és elismertségüknek köszönhetően segítenek felhívni a figyelmet az UNICEF globális és hazai tevékenységére, célkitűzéseire. Valamennyien választottak egy, a saját érdeklődésükhöz közel álló, gyermekjóléttel kapcsolatos témát, mint amilyen a megfelelő táplálkozás, a csecsemőhalandóság visszaszorítása, az egészséges élethez való jog vagy éppen a lánygyermekek védelme és ezeknek az ügyeknek a fontosságát a saját „csatornáikon” keresztül kiemelten is hangsúlyozzák.

Az UNICEF Magyarország Bajnokai: Mihalik Enikő (nemzetközi topmodell), Kolosi Bea (Líra Könyv), Zwack Sándor (üzletember), Csorba Zoltán (Babadoboz), Béres Alexandra (fitnessz világbajnok, Súly-Kontroll), Ternyák Kata (Imagine Szalon), Illés Gabriella (TulipánTündér Produkció), Kieselbach Anita (Kieselbach Galéria), Békefi Anna (Anima Travel), Benes Anita (Daalarna), Mádai Vivien (LaMome Közösség), Szalai Dóri (Chez Dodo), Vári Gergő (Lensa Programming), Keszthelyi Vivien (háromszoros felnőtt túraautó bajnok), Barta Péter (WebStation), Fördős Zé (Street Kitchen), Kovács Nimród (üzletember)

Ha Ön is szeretné támogatni az UNICEF munkáját, kattintson ide: unicef.hu/segitek

A levetített videókból jól látszott, illetve Mark Beatty, az UNICEF Szolgáltató Központ igazgatója által mondottakból is egyértelművé vált, hogy a szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy menekült gyerekeken segít. Felmerült a kérdés, hogy mennyiben partner ebben a magyar kormány, amikor óriásplakátokon, parlamenti és egyéb felszólalásokon elég egyértelműen azt az üzenetet közvetítik, hogy a menekültek hazánkban nem szívesen látott vendégek. Innen nézve milyen a kapcsolat a világszervezet és a magyar állam között?

A magyar állam is támogatja az UNICEF globális tevékenységét. Ha jól tudom, akkor épp a napokban találkozott New Yorkban a szervezetünk globális vezetője és Szijjártó Péter külügyminiszter, és arról is beszéltek, hogy a már meglévő megállapodást miként hosszabbítják meg. Mi egy globális jótékonysági szervezet vagyunk. A magyar állam, mint nagyon sok más állam, hozzájárul a szervezet központi költségvetéséhez, amiből a munkatársaink világszerte változatos módokon mentenek gyermekéleteket.

Amint az látszik a logón is: mi minden gyerekért dolgozunk. A gyerek az gyerek, akárhol él. Akkor is, ha a saját hazájában szorul segítségre és akkor is, ha menekülnie kell onnan.

Az UNICEF a világ 190 országában van jelen. Történetesen Szíriában most nagyon sokat dolgozunk azért, hogy segítsünk azoknak a gyereknek, akik saját hazájukon belül kényszerültek az otthonuk elhagyására – például azért, mert szétbombázták azt - és próbálnak napról napra túlélni különféle határokon belüli menekülttáborokban vagy még annál is rosszabb körülmények között. A szomszédos országok menekülttáboraiban is jelen vagyunk, hogy szintén helyben segítsünk azoknak, akik átjutottak az országhatáron, és ott kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Ebben történetesen semmi konfliktusunk nincs a magyar állammal, hiszen a kormányzati kommunikáció is rendszeresen kitér arra, hogy a fejlett világnak segítenie kell ott, ahol a konfliktusok áldozatai élnek, vagy a legközelebbi országokban, ahova menekülni kényszerültek, mert ha ez nem történik meg, akkor abból valóban egy kezelhetetlen méretű népvándorlás lesz.

A tényleges, tettleges segítség mellett nincs tervben a menekültekkel szembeni negatív kommunikáció megváltoztatása, árnyalása?

A mi mandátumunk nem arról szól, hogy tanácsokat adjunk a magyar kormánynak, hogy miként kommunikáljon. Folyamatosan jelezzük a fenntartásainkat a megfelelő fórumokon, de ez a voltaképpen diplomáciai munka nem a nyilvánosság előtt zajlik.

Tudnivaló, hogy az UNICEF minden országban együttműködik a kormányzattal abban, hogy minél több gyereket érjünk el és kézzelfogható segítséget nyújthassunk. Nekünk ez az első és legfontosabb.

Mi politikai stratégiákat nem minősítünk. Még akkor sem, ha a menekült gyerekek vonatkozásában a mi értékrendünk nincs átfedésben azzal, amit olykor politikusok szájából hallhatunk.

Mert mi nem a konfliktusokat keressük, hanem az együttműködés lehetőségeit. Például az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos olyan programunkat finanszírozza, amelyekkel magyar gyerekeken tudunk segíteni. A magyar kormány pedig – más kormányokhoz hasonlóan - anyagilag támogatja a világszervezetünket abban, hogy a Föld bármely részén felkaroljuk a rászoruló gyerekeket. Ehhez a munkához az is hozzátartozik, hogy menekült gyerekek gondját viseljük.

Világos, hogy nem a ti hatáskörötök a kormányzati kommunikációt belülről befolyásolni, de van-e arra valami kezdeményezés, hogy a szélesebb körben is elterjedjen az üzenet, amit korábban említettél, hogy a gyerek az gyerek, még a menekült gyerek is.

Számos ilyen kezdeményezésünk volt. Csak egy példa, amelyet sokan láthattak: a futball világbajnokság során Magyarországon is bemutattunk kivetítőkön egy filmet, amelyben Sergio Ramos, az UNICEF spanyol nagykövete focizott menekült gyerekekkel, akik új otthonra és új barátokra találtak a befogadó országban. Így a focin keresztül beszéltük el, hogy miként tudnak földönfutóvá vált gyerekek jól beilleszkedni egy új közösségbe. Magyarországon nincsen lehetőségünk a menekült gyerekeknek való közvetlen segítségnyújtásra, ezért arra törekszünk, hogy a gyermekszerető közvélemény megértse, milyen élethelyzetben vannak, milyen folyamatok következtében kerültek ilyen helyzetbe és a hazai és nemzetközi közösség miben tudja támogatni őket. A Sziget Fesztiválon is részt vettünk, ahol szintén kiemelten foglalkoztunk a menekült gyerekek globális helyzetével. Ez kétségtelenül fontos témánk és feladatunk, de csak egyetlen vékony szelete mindannak, amit teszünk.

Magyarországon indítottunk több kiemelt programot kifejezetten a helyi gyermekekért. Ezek között van edukációs tevékenység, amivel minden iskolába célunk eljutni, van olyan program, ami a bántalmazás gyermekáldozatait segíti és olyan is, ami a legveszélyeztetettebb, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket. És természetesen szerte a világban feladatunk segíteni mindazokon, akik hiába élnek a saját otthonaikban, rászorulnak, mert például nem férnek hozzá az oktatáshoz, nem jutnak megfelelő élelemhez, tiszta ivóvízhez, vagy olyan járványok és betegségek fenyegetik őket, amelyek ma már megelőzhetők és gyógyíthatók. Sokat foglalkozunk a gyermekek biztonságával is: igyekszünk megóvni többek között azokat, akiket elhurcolhatnak gyerekkatonáknak, foglalkozunk a gyerekkereskedelem, a gyermekek elleni erőszak és kizsákmányolás legkülönbözőbb aspektusaival. A politikai retorika jelentőségét nem szabad alábecsülni, de nekünk az elsődleges, hogy hathatósan tudjunk segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk.