Aki már valaha találkozott azzal, hogy nincsen elég pénze arra, hogy megvegye ami a szíve vágyása, az ismeri az érzést, mikor elkezd azon pörögni, hogyan tudná úgy összehúzni a nadrágszíjat, hogy félre tudjon tenni. Ilyenkor pedig az egyik legkézenfekvőbb megoldás, hogy az éltelen kell spórolni, ennek pedig számtalan verziója van.

Jobb esetben az ember elkezd főzni, amivel jelentős kiadástól tudja megóvni magát. De van aki kényszerdiétába kezd, mások pedig abba az irányba indulnak el, mint a történetünkben szereplő Hong Jia, aki az instant levesekben vélte megtalálni a megoldást az anyagi gondjaira. Ám a sztorija kiváló példa arra, hogy ez az egyik legrosszabb útja a spórolásnak.

A fiatal egyetemista lány mesterterve az volt, hogy hetekig csak szuperolcsó tésztás löttyökkel táplálkozik, hogy aztán boldogan verhesse el az összes spórolt pénzét a Szinglik napján (ez a 2009 óta minden éveben november 11-én megrendezett kínai Black Friday). Hong Jia október közepén neki is látott a pénzgyűjtésnek ám ironikus módon a szervezte pontosan a Szinglik napja előtt szólt neki, hogy ez így nem jó. Olyannyira nem, hogy a lány kórházba került, ahol aztán napokig infúzióval kellett táplálni.

Az Oddity Central értesülései szerint az egyetemistának végül az összes spórolt pénzét a kórházi kezelésre kellett költenie, ráadásul a számlája végösszege magasabb is lett, mint amennyit összegyűjtött. Az esetről egyébként maga a lány mesélt, egy helyi lapnak, elmondta hogy bár a megbetegedése pontos okát egyelőre nem sikerült megállapítani, de szinte biztos, hogy az instant leves-diéta miatt került kórházba.