Lu életét gimnazista korában az iskolatársai pokollá tették a mellei miatt. Addig szekálták az akkor még (angol méretezés szerint) 38K-s melltartót viselő lányt, hogy a szülei kénytelenek voltak kivenni az iskolából és érettségiig otthon taníttatták.
Fotó: mediadrumworld.com / lexylu_pinup / Northfoto
Ez idő alatt egy mellkisebbítő műtéten is átesett. Most már 36G-s a mérete, ami így néz ki.
De az igazi áttörést nem az operáció hozta el számára, hanem egy fotózás. Ajándékba kapta, hogy egy profi fényképész készít róla egy sorozatot. Ez pedig egy olyan embernek, mint ő, aki éveken keresztül inkább bujkált a kamera elől, nagyon felszabadító élmény volt. Annyira, hogy azóta feltörekvő plus size modell lett belőle.
Fotó: mediadrumworld.com / lexylu_pinup / Northfoto
Mint látja, elsősorban ilyen szexizős, fehérneműs képekhez áll modellt.
Fotó: mediadrumworld.com / lexylu_pinup / Northfoto
Annyira odavan a derékszorító fehérneműért, hogy előfordul, hogy egész nap (még álmában is) viseli. Pedig ez nagyon egészségtelen ám!
Fotó: mediadrumworld.com / lexylu_pinup / Northfoto
Elmondása szerint nagyjából 40 fűzője van, a legszűkebbel 55 centis derekat tud csinálni magának.
Fotó: mediadrumworld.com / lexylu_pinup / Northfoto
És, hogy mi a célja ezekkel a képekkel és azzal, hogy ilyen pikánsnak nevezhető ruhákban mutatja meg magát? Pontosan az, mint sok hozzá hasonló nőnek: hogy ne csak ő legyen képes elfogadni magát olyannak, amilyen, hanem a társadalom se ítélkezzen többe felette.