A csillagászok évszázadok óta az univerzum egyre precízebb feltérképezésén dolgoznak, és alighanem amerikai filmekbe illő zenekísérettel, egymásba kapaszkodva, könnybe lábadt szemmel örvendeznek minden egyes bolygó felfedezésének. Ez az érthető reakció efféle élethelyzetekben, arról azonban soha nem szól a fáma, hogy mi zajlik ezután. Nos, az égitesteket el is szokás nevezni, és ne gondolja, hogy ez jön magától, vagy hogy egyszerű folyamat, küzdenek ilyenkor egymással a kutatók rendesen. Az új névnek ugyanis rengeteg elvárásnak kell megfelelnie: nem lehet sértő, redundáns, vagy egyszerű hülyeség - és nem árt, ha az égitesttel kapcsolatos hasznos információt tartalmaz.
Az alapvető szokás szerint ezért a bolygókat a római mitológiából ismert istenek és istennők után nevezik el (lásd Jupiter, Szaturnusz, Mars, Vénusz, Merkúr), de esetenként kivételt tesznek, ahogy az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó esetében is történt. E három égitestet hivatalosan 1781-ben, 1846-ban és 1930-ban fedezték fel, és sorolták a bolygók közé (a Plútót 2006-ban azonban lefokozták, azóta törpebolygóként tartják számon - szegény).
Az Uránuszt Sir William Herschel pillantotta meg először, ezért ő kapta a jogot, hogy nevet adjon neki. Nagy tisztelettől vezérelve III. György brit király után Georgium Sidusnak (György csillaga) szerette volna elnevezni, de az angolokon kívül senki sem üdvözölte túlzottan az ötletet. Végül Johann Elert Bode német csillagász Uránusz ötlete győzött, amely így elnevezésében sokkal jobban illett a többi bolygó ógörög-latin elnevezéseinek sorába. (Uránosz az atyja Kronosznak, amely Szaturnusz görög megfelelője, az ég ura.)
A Neptunuszt pedig Le Verrier-nek hívnák, ha nem pirítottak volna rá Urbain Le Verrier francia matematikusra, hogy ugyan ne akarjon már saját maga után elnevezni egyetlen bolygót sem, mert nem nagyon illendő. Szóval ezért inkább nem bonyolították túl, és kék színe miatt Neptunusról, a tengerek római istenéről nevezték el az égitestet.
Ennél azonban sokkal izgalmasabb a Plútó névtörténete, a bolygót (bocs, törpebolygót) ugyanis
EGY OXFORDBAN ÉLŐ, 11 ÉVES KISLÁNY, BIZONYOS VENETIA BURNEY NEVEZTE EL TÖK VÉLETLENÜL.
A nagypapája olvasta fel neki az újságból, hogy a csillagászok egy új bolygót fedeztek fel, majd megkérdezte tőle, hogy ha tehetné, milyen nevet adna neki. A kislány azonnal rávágta, hogy Pluto. Lévén, a nagypapa, Falconer Madan könyvtárosként dolgozott az Oxford Egyetemen, ismerte a csillagász Herbert Hall Turnert, akinek előhozakodhatott unokája ötletével. Turner meg azonnal továbbadta ezt a Lowell Obszervatórium munkatársainak.
A Pluto név bekerült a három leghasználhatóbb ötlet közé: versenyben volt még a Minerva és a Cronus név, de végül mindkettőt elvetették. Az elsőt azért, mert már létezett egy Minerva nevű aszteroida, a Cronusra pedig azért nem szavazott senki, mert eredetileg egy igen népszerűtlen csillagász ötlete volt, akit 1898-ban rúgtak ki az obszervatóriumból a személyzet iránt tanúsított arrogáns magatartása miatt. A Pluto mellett ugyanakkor az is jó érvnek bizonyult, hogy a szó első két betűje megegyezett az obszervatórium alapítója, Percival Lowell nevének kezdőbetűivel.
A bolygó nevét 1930. május 1-jén jelentették be, a remek ötletért pedig Venetia 5 fontot (mai értéken nagyjából 320 fontot, kb. 114 ezer forintot) kapott jutalmul. Meg persze a büszkeséget, hogy 11 évesen elnevezhetett egy újonnan felfedezett égitestet. Elég menő dolog, na.