horoszkóp
shutterstock 115992457

Jópofa vallomások szülőktől - váratlanul káromkodó kisgyerekek

2019.08.05. 11:59 Módosítva: 2019.08.05. 12:04

A gyereknevelés nem egyszerű feladat. Rengeteg időt, energiát és persze nem utolsósorban pénzt is igényel, de a legtöbben igyekeznek, hogy a lehető legjobb szülei legyenek csemetéiknek. Többek között ügyelnek arra, hogy ne a kicsik előtt kiabálják ki magukból az egész nap felgyűlt stresszt, ha pedig mégis, akkor próbálnak a cifra káromkodások helyett olyan szavakat használni, amelyek bár sugallják az idegállapotukat, azért nem olyan erősek, hogy esetleg a gyerekek megtanulják őket. De akárhogyan is ügyel az ember, időnként kicsúszik ez-az, vagy netán a nagyszülők felejtik el, hogy nem kellene a gyerek előtt tizenöt percen át úgy szórni a különböző szitkokat, hogy nem mondják kétszer ugyanazt a szót. Egy Facebook-csoport tagjait kértük meg, hogy osszák meg velünk vicces sztorijaikat, amikor kínos helyzetbe kerültek amiatt, mert csemetéjük megismételt valamit, amit nem kellett volna meghallania. Figyelem, a cikk nyomokban káromkodást tartalmaz!

A bili esete

Ismerősömék gyerkőce rendszeresen alakít, pedig a családban nem túl gyakori a csúnya beszéd. A kissrác 5 éves volt, amikor elkezdték bilire szoktatni. Rendben is ment a dolog, elvégezte a dolgát, aminek nagyon örültek, de úgy tűnt, korán. A gyerkőc hirtelen felpattant, belerúgott a bilibe, majd méltatlankodva hozzátette:

– Öntsd már ki a f*szba!

Mama és a busz

Amikor kicsi voltam, hallottam, hogy anyukám és a mamám azt vitatják meg éppen, hogyan megy majd haza tőlünk a mama. Azt találgatták, hogy hazaviszi-e valaki, vagy busszal menjen inkább. Végül annyit agyalt ezen a mama, hogy meguntam, és cumival a számban közöltem:

– Menj a p*csába haza busszal.

Azóta szállóige lett a családban.

Fain kocsi

Ovisok voltak az ikreim. Egyik nap a szobájukban játszottak, én meg tettem a dolgom, de közben persze füleltem. Egyszer csak a lányom közölte a testvérével:

– Nekem ez az autó nagyon tetszik. K*rvára tetszik, de anyának ne mondd el!

Hova ment apa?

A húgom 3 éves lehetett, játszott a nappaliban. Apám készült valahova, közben beszélgettek anyával. Nevettek is valamin, még végül anya egy nevetős elmészteap*csába mondattal hagyta ott apát, aki indult is a dolgára utána. Pár óra múlva megérkezett a nagyi, aki kérdezte, hogy hol van apa. Erre a nappali közepén eddig csendben legózó húgom tökéletes meggyőződéssel közölte:

– Nemsokára jön, elment a p*csába.

Mára ennyi, cikkünk azonban hamarosan folytatódik újabb mókás történetekkel.