Kezdjük a legelején. Én és a családom évek óta járjuk a Balaton északi partját, szeretjük a környéket úgy, ahogy van. Imádtuk az új, kicsit franciás hangulattal működő éttermeket, a kísérletezéseket, egyszóval a kialakult új-balatoni vendéglátást. Pár éve elkezdődött egy gyönyörű szárnyalás. Ma már közhely, hogy az olajszagú hekk, lángos és csalamádés burger szentháromságának bűvkörén túl is van élet, méghozzá trendi fogásokkal,  helyi alapanyagokból építkezve, fókuszálva az adott évszakra. Mégis, a legutóbbi nyaralásunk szomorú konklúziója, hogy valami lassan, de biztosan elindult a rossz irányba az újhullámos vendéglátóhelyek környékén is.

Két alapvető gond van, ami csúnyán rátelepedett a tóparti vendéglátás pionírjaira. Persze ezzel nem mondok újat. Már-már elfogadott tény, hogy a magyar tenger közelében lévő közép és esetenként magasabb kategóriájú helyek árai az exoszférát súrolják, illetve komoly küzdelmet vívnak az étterem és büfétulajdonosok a megbízható munkaerőért, ebből fakadóan pedig a kiszolgálás sok helyütt döcögős, néhol egyszerűen rossz.

Nálam nehezen akad ki a mérő, ha az ételek áráról van szó, szeretem a finom és különleges fogásokat, így ha kell, meg is fizetem. De azt hiszem a 3600 forint körül mozgó  teljesen átlagos lecsó, vagy az alapból 4200 forintos burger, plusz 1090 forintos kreditre taksált krumpli kiegészítéssel kissé elbizakodott árképzést mutat. Főleg, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a csopaki strand bisztrójában ennyi pénzből egy bőséges, háromfogásos ebédet ehetünk, úgy mint: hideg meggyleves, faszénen grillezett süllő idénysalátával és egy pohárkrém desszert.

A másik elkeserítő tény, hogy az étlapok tekintetében lassan, de biztosan kialakult az egysíkú kínálat és a középszerűség. Míg a legtöbb hely azt reklámozza, hogy az idényjelleggel  és a szűkre szabott, de izgalmas étlappal kelti fel az érdeklődést, a valóságban Sajkod, Csopak, Balatonfüred közelében majd' minden étlapon ugyanazok a fogások találhatóak. A biztos szereplők között fut egy a fantáziátlan halétel,  konfitált kacsa, rántott hús burgonyasalátával, és a rib eye steak. Elég egyszerű leképzés egy gourment-nek kikiáltott balatoni étterem esetében. 

A kiszolgáló személyzet több helyen is furcsa volt. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy minden esetben a csúcsidőszak után voltunk bőven, és láthatóan nem rogyadoztak az asztalok a vendégektől, így nem azért „hisztériázunk”, mert fullhouse-nál nem hozták az aperitifet leülés után azonnal. Balatonfüred egyik legnépszerűbb éttermében közel egy órát vártunk az első fogásra (az italra pusztán fél órát). Ennek nagy valószínűséggel az lehetett az oka, hogy a Dumaszínház egyik méltán közkedvelt alakja is a helyen fogyasztott, a pincérek pedig úgy látták jónak, ha legalább hárman csak vele és a családjával foglalkoznak. Ez még valahol bele is fért nekem, nem siettünk, elvoltunk a korzó forgatagával.  A következő furcsaság némiképp összefügg a harmadik problémával, mégpedig azzal, hogy a kisgyerekes családokat sok esetben csak nagyon mérsékelt lelkesedéssel fogadják. Miután az említett füredi hely étlap ismertetése során nem derült ki, hogy van-e gyermekmenü, rákérdeztünk. A pincérünk furcsa nevetgélés közepette mondta, hogy valóban nincs az étlapon, mert az gyerekeknek van. Kissé összenéztünk a párommal, majd mint a nagyon rossz szituációs-komédiákban, nagy szemeket meresztettünk az alig hároméves gyerekünkre. De, még ekkor sem esett le neki a dolog. Lehet, hogy még nem látott gyereket ebben a korban. 

Megint másik helyen a pincéreket gyakorlatilag percenként váltogatták az asztalunknál, így természetesen a rendelésünkből több dolog is lemaradt (minek rendeltünk olyan sok mindent, ugye), majd mikor szóltunk, hitetlenkedés és újabb súlyos fél óra kellett, hogy az elfelejtett langyos bor az asztalra csapódjon.

Visszatérve a gyerektémára. Nyilván nem elvárható, hogy minden étteremben legyen gyereksarok, bár az sok esetben megold minden gondot. Azonban az furcsa, hogy a legtöbb helyen úgy bánnak a kicsikkel, mintha bűnözők lennének. Természetesen van olyan helyzet is -gyakorló apaként tudom, hogy  miként válik édes tündérhercegnőből egy három éves kislány két pillanat alatt terroristává. De! Azért az egészen kiábrándító, hogy egy kedvesen sétálgató kislányra ráüvölt a főpincér, mondván, hogy a jelenléte megtöri a terasz patikamérlegen kiegyelt miliőjét.

A cikkel nem panaszkodni szeretnék, inkább csak megosztani szomorú tapasztalataimat egy olyan közegről, ahol az ember az étkezésen túl élményeket akart gyűjteni, elégedett és nyugodt szeretett volna lenni és valamikor, nem is olyan régen erre a legjobb helyek a Balatonon voltak.

Mi történt, hogy alig egy év után hatból hat étterem csak keserű szájízt hagyott maga után, semmi mást?