Ha sokáig élünk, a társas és szexuális életünket is újra kell gondolni

Mennyire lehet kiegyensúlyozott egy párkapcsolat, amiben a felek között nagy a korkülönbség? Régen, vagy most könnyebb a családunkkal együtt élni? Vajon miért posztol minden második ember képet a házi készítésű kenyeréről? Steigervald Krisztián generációkutatóval a Partvonal Kiadónál nemrég megjelent, Generációk harca c. könyve alapján beszélgettünk.

A technikai fejlődés miatt e gyre kevesebb év fed le egy generációt, egyre gyorsabban változó világban élünk. Szerinted 10-15 év múlva is lehet még generációs sajátságokban gondolkodni? 

A koronavírus előtt azt gondolhattuk, hogy már nem, de most, hogy éppen egy világjárvány közben vagyunk, úgy látni, lehet, mégsem fog ennyire felgyorsulni az idő, mint ahogy azt az utóbbi 30 évben mi magunk generáltuk. Már vannak, akik úgy látják, a második világháború óta megfigyelhető felgyorsult élettempó nem biztos, hogy a végletekig fenntartható. Az utóbb 5-6 évben megfigyelhető, hogy kezdünk visszatérni bizonyos dolgokhoz, már nem függünk annyira kizárólagosan a digitális tértől. Egyre többen sportolnak odakint, futnak, bicikliznek.

A futás és biciklizés ennyire régimódi tevékenység lenne?

A testmozgást sok politikai éra helyezte központi szerepbe ilyen vagy olyan megfontolásból. A '90-es évektől kezdve, a kereskedelmi tévécsatornák, a számítógép, az internet megjelenése óta egyre többen szerezték meg az élményeiket otthonukban ülve, a társadalomban drasztikusan lecsökkent az aktívan sportolók aránya. Az utóbbi időben jelent meg egy olyan irány, mely szerint ki kell menni az offline térbe, hogy ott is élményeket szerezzünk. Így például sokan már nem a futópadon, hanem a Margitszigeten futnak.

A koronavírus miatt sok ismerősöm összepakolta az életét, és hazaköltözött vidékre, a családjához, nyilván, anyagi szempontokat is szem előtt tartva. Tényleg ennyire mobilissá vált az Y generáció, hogy egyik percről a másikra minden nehézség nélkül el tud költözni, vagy inkább arról van szó, hogy valójában ennyire hiányoztak már nekik a családi kapcsolatok? 

Családszociológiailag megközelítve egyre jobban kitolódik a felnőtté válás, a függetlenedés időszaka, ami annak is köszönhető, hogy kiszámíthatatlanabbá, bizonytalanabbá vált a jövő. Ma Magyarországon átlagosan 28,5 évig élnek az emberek a szüleikkel, vagy függenek tőlük valamilyen szinten. Szemben a '80-as, '90-es években már 18-19 éves korukban elszakadtak az otthonuktól a fiatalok.

Nem lehet, hogy ebben a viselkedésben közrejátszik a lustaság?

Nem mondom, hogy ez kizárt, de hozzá kell tenni, régen is voltak lusta fiatalok, most is vannak. A hangsúly jelen esetben inkább a bizonytalansági faktoron van. Mit tanuljanak, ami még értékes tudás lesz 10-15 év múlva is a munkaerőpiacon? Globálisan megváltozott a hozzáállásunk a függetlenedéshez, munkához, alázathoz. Régen jellemző volt, hogy sokan alig várták, hogy leszakadjanak a szüleikről, most inkább félnek a fiatalok, mert sokkal kevésbé strukturáltabb világba csöppennek majd, mind a szüleik. Lehet, hogy régen a gyerek kirepülése után hamar barkácsszobává változtatták a szobájukat a szülők, de ma ha egy 25-30 éves illető hazamegy, valószínűleg még érintetlenül találja egykori szobáját.

Nehezebb, vagy könnyebb ma több generációnak együtt élnie, mint régen?

Olyan ez, mintha az almát akarnád összehasonlítani a körtével. Az '50-es '60-as évektől, amikor még több generáció együtt élt, magukra nem mint önálló entitásokra gondoltak, sok kompromisszumot kötöttek a családért. Akkor terjedt el a kétkeresős családmodell, 50-55 évesen már nyugdíjba lehetett menni, a nagyszülők akkor még aktívak, fiatalosak voltak, sokat tudtak segíteni a ház körül. Ezzel ellentétben az Y generációsak világa énközpontú, 10-15 éve jelent meg az énidő fogalma is, ami azt jelenti, hogy szükségünk van valamilyen saját térre és időre, ami rólunk szól. A mostani kényszer szülte helyzetben 0-24-es együttélés sok konfliktust eredményez, a szülő mindennap főz, de nem élmény-, hanem funkcionális főzésről van szó. Rengetegen tesznek ki fotókat a közösségi oldalaikra a házi készítésű kenyerükről, noha 2 hónappal ezelőtt még senki nem csinált kenyeret otthon. Ez is arról szól, hogy találjanak valamit, aminek köze van az énidőhöz, ahhoz, hogy valamit ők egymagukban csináltak.

Azt írtad a könyvedben, hogy egyetlen Z generációs gyerek sem született mobillal a kezében, a szülők adták oda nekik. Kire hallgat jobban egy mai tinédzser, a szüleire, vagy a kortársaira?

A tinédzserkor mindig a szülőkről való leválásról szól, ez egy biológiai fejlődési történet, viszont az utóbb 10-20 évben ez a folyamat sokkal intenzívebbé vált. Sokkal kortársorientáltabbak lettek a fiatalok. Ma az őket érdeklő tudás egy jelentős részét, például hogy honnan töltsenek le zenéket, filmeket, milyen menő játékok vannak, nem a szüleiktől tudják meg, hanem a kortársaiktól, okoseszközeiktől. A mai szülők már nem ismerik sem a mai játékokat, sem a mai influenszereket.

A könyvedben a példaképeket és az influenszereket is szembeállítod egymással. Míg előbbi elérhetetlen volt és kis túlzással egy életre választották maguknak a szüleink, a mai influenszerek megszólíthatók, tömeges számuknál fogva váltogathatók. Miért váltogatja az Y, Z generáció ennyire gyakran a kedvenceit?

Ahogy változik egy fiatal saját magához való viszonya, tágul a világnézete és az érdeklődési köre is. Ez is mindig így volt, de mára ez is felgyorsult. Régebben az volt az inkább elterjedt nézőpont, hogy egy dologhoz értsünk, mélyebben, a mai fiatalok viszont több dolog iránt is érdeklődnek, de egyikbe sem ássák bele magukat annyira. Ez az idézőjelesen jó dolog az influenszer-jelenségben, hogy bármikor váltogathatják őket olyanokra, akik jobban megfelelnek a jövőképüknek. Ez a választás szabadsága, rugalmassága jobban megfelel az életstílusukhoz. Egyébként ne feledjük, van olyan influenszer is, aki például azért szól be a többi influenszernek, mert túl sokszor mutogatják a gyerekeiket közösségi oldalaikon.

Ahogy említetted, egyre később függetlenedünk szüleinktől, átértelmeződnek a korra vonatkozó szabályok, egyre több nagy korkülönbségű párról is lehet hallani. Egy ilyen párkapcsolatban okozhat nehézséget a generációs különbség?

A kérdésed mögött az van, hogy iszonyatosan hosszú lett a várható élettartamunk. Az 1850-es évek Európájában a svéd nők éltek legtovább, az ő várható élettartamuk 45 év volt. Ma 75-80 év ez a szám az Európában. Nincs még egy olyan megélt, megtanult minták arról, hogyan lehet kezelni a megnövekedett élettartamot. Már nem 50 éves korodban mész nyugdíjba, 70 évesen is dolgozhatsz. Az 50 éves nem gondolja magáról, hogy öreg, fel kell tölteni valamilyen tartalommal az életét, hogy az még ebben a korban, és azután is aktív legyen. Azt is el tudom képzelni, hogy a férfiak után a nők körében is többen lesznek, akik idősen fiatalabb társat választanak maguknak. Ha sokáig élünk, és aktív idős korunk van, a társas és szexuális életünket is újra kell részben gondolni.

De maga a generációs különbség okozhat mély törésvonalakat egy ilyen kapcsolatban?

Egy generációhoz tartozni nem azt jelenti, hogy ha egyszer beleszületsz egy rendszerbe, világéletedben úgy fogsz viselkedni. Attól még, ha egy nálad 30-40 évvel idősebb párt választasz magadnak, a világot még mindketten érteni fogjátok, csak más szemüvegen keresztül nézitek. A generációs jellegzetességed nem skatulyák, amikből nem lehet kitörni, minden egyénfüggő. Főleg most, amikor mindenki fiatalnak akar tűnni, és úgy akar viselkedni, mint az álomkorúnak beállított 20-30 évesek.