16 év telt el azóta, hogy 2004-ben véget ért a 10 évadot megélt Jóbarátok. A sorozat népszerűsége azóta sem csökkent, ezt bizonyítja, hogy hamarosan újra összeállnak a szereplők egy bónuszrész kedvéért. A Jóbarátokról a mai napig rengeteget cikkeznek, sőt, nemrégiben egy könyv is megjelent, amely rengeteg, eddig nem ismert kulisszatitkot árul el a sorozatról. Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció c. könyvét mi már el is olvastuk, ebből gyűjtöttünk ki hét érdekességet.

Nem véletlenül fiatalok

A Warner Bros. filmstúdióban, az NBC-nek gyártott sorozat nem véletlenül szól éppen a fiatalokról. A '80-as évek egyik legnézettebb tévésorozata, a Gyilkos sorok hiába volt az egyik legnépszerűbb műsor, leginkább az idősek körében volt kedvelt, amit tudtak a hirdetők is, ezért a műsor reklámszüneteiért nem versenyeztek a cégek, akik elsősorban a húszas-harmincas korosztályt akarták megszólítani. Jól tudta ezt az NBC is, ezért szándékosan egy olyan sorozatot szeretett volna gyártatni, amelynek nézői elsősorban a fiatalok lennének, hogy a csatorna így vonzóbb legyen a hirdetőknek, és jó sok pénzt szerezzen.

Oké, de nem lesznek túl fiatalok?

A szereplők többsége 24 éves az első évadban. (Bár vannak a karakterek korával kapcsolatos bakik, Ross, (David Schwimmer) például több évadban is 29 évesnek vallja magát.) A csatornánál akadtak olyanok, akik szerint a szereplők mégis csak túl fiatalok, az idősebbek sosem kapcsolnának oda, ha nincs egy velük egyidős szereplő is a Jóbarátokban. Az írópáros, Marta Kauffman és David Crane (akartuk ellenére) ezért megalkotta Pault, egy idős nyomozót, aki végül sehogy sem passzolt a hat jóbaráthoz, ezért el is vetették az ötletet. Kompromisszumos megoldás született: a főszereplők szülei kaptak a sorozatban nagyobb hangsúlyt, mint ahogy eredetileg tervezték.

Társadalmi kisebbségek a sorozatban

A Jóbarátokat sok kritika érte, amiért nincsenek benne fekete szereplők, kivéve Ross (majd Joey) barátnőjét, Charlie-t, aki a sorozat kilencedik évadának második felében lép színre. Bár a készítőket többször is megkérdezték, miért nem voltak színes bőrű karakterei a sorozatnak, sosem válaszoltak rá egyenesen. Ross volt feleségének, Carolnak a leszbikus esküvője ugyanakkor az egyik első homoszexuális esküvő volt, amit egy sorozatban látni lehetett. Bár az epizód után 104 munkatársat vettek fel, csak azért, hogy a beérkező panaszleveleket/hívásokat kezeljék (érdekes, mennyire tartottak a kritikától), aznap csak két panasz érkezett, és utána sem sokkal több. Ohio és Texas államban azonban le sem vetítették ezt a részt, féltek, hogy az ottani nézők az értékrendjükkel összeegyeztethetetlennek tartották volna.

Személyes sztorik ihlették

A sorozat két fő írója az imént említett Kauffman és Crane volt, de rajtuk kívül még rengeteg író dolgozott a Jóbarátokon, akik nem féltek saját tapasztalataikat is beleírni a sorozatba. Kezdjük mindjárt ott, hogy a sztori azért éppen New York-ban játszótik, mert Kauffman és Crane is imádott ott élni, míg a sorozat készítése előtt az Egyesült Államok nyugati partjára költöztek. A Jóbarátok helyszíne annak ellenére lett New York, hogy a sorozatot lényegében sosem forgatták ott.

Az írók néha olyan sokáig dolgoztak, hogy labdát dobáltak egymásnak, nehogy elaludjanak, ez ihlette a sorozat ötödik évadának labdadobálós részét. Nem hiába utálja Chandler a hálaadást, nemcsak az ő családja veszett össze ezen ezen az ünnepen, az egyik írónál is ekkor borult a családi bili (bár a valóságban nem volt transznemű az apuka.)

Vendégszereplők

Azt ugye tudta, hogy Donald Trump csak úgy engedte, hogy a Reszkessetek betörők! második részét a hoteljében forgassák, ha ő is feltűnhet a filmben? A Jóbarátokban a Virgin légitársaság igazgatója, Richard Branson úgy adott 75 repjegyet a stábnak, hogy Londonban forgathassák le a 4. évad végéhez Ross esküvőjét, hogy cserébe azt kérte, hadd szerepeljen ő is a sorozatban. Így lett az üzletemberből egy szuvenírárus az évadzáróban.

Vendégszereplők tekintetében a 2. évad A szuperkupa után c. részben sorakoztatták fel a legtöbb sztárt, amit ténylegesen az amerikai Super Bowl után tűztek műsorra. Ebben a duplarészben kapott szerepet például Julia Roberts, Brooke Shields és Jean-Claude Van Damme is.

Mérsékelt szakmai elismerés

Bármennyire is szerették a nézők a sorozatot, a szakma annyira mégsem, hogy azonnal Emmy-díjjal tüntesse ki. Legelőször '98-ban Lisa Kudrow kapott a díjátadón egy szobrot, majd 2002-ban Jennifer Aniston, amikor magát a sorozatot is díjazták. A vendégszereplők közül a Rachel párját játszó Bruce Willis és a Rachel húgát alakító Chrstina Applegate kapott Emmyt legjobb férfi- illetve női mellékszereplő kategóriában.

Az anyagiak

A második évad után Ross, alias David Schwimmer fizetését emelni akarták a film készítői. A színész viszont ahelyett, hogy elfogadta volna az ajánlatot, kollégáihoz fordult, és azt kérte tőlük, mindenki mondja el, mennyit keres. Schwimmer ugyanis azt szerette volna, ha mindenki ugyanannyi pénzt vághatna zsebre egy epizód után, ezzel az ötletükkel pedig közösen kezdenének bértárgyalást.

Ez sikerült is, ám a hatodik évad után a színészek újratárgyalást sürgettek, egy epizódért egymillió dollárt követeltek, ami talán soknak tűnik, de akkoriban ez az összeg nem lett volna kirívó a szakmában. Végül 750 ezer dollárban állapodtak meg. A hat színész közül Phoebe-t (Lisa Kudrow) és Rosst kellett a legtovább győzködni, hogy elfogadják a kompromisszumos megoldást, ők ugyanis már a sorozattól függetlenül is el tudták képzelni a karrierjüket.

Két évvel később, a kilencedik évad előtt megint volt egy bértárgyalásuk, akkor már megkapták a vágyott egymillió/epizód fizetést. Ez viszont már akkora anyagi terhet jelentett a sorozat számára, hogy kérdéses volt, legyen-e a Jóbarátoknak 10. évada. Végül lett, de valamivel rövidebb, mint az előző kilenc.