Chaun Legend Kylie Jenner Instagram like-jának köszönheti, hogy maga mögött hagyhatta azokat a sanyarú körülményeket, amelyek között felnőtt. Az egyik kambodzsai menekülttáborban született Legend a Page Six-nek mondta el a történetét, ami olyan, mint egy modernkori tündérmese. A férfi hároméves korában telepedett le szüleivel Amerikában, és elmondása szerint a műkörmösség a vérében van. Ezt persze ő körömművésznek, nail artist-nak mondja.

A nagynénémnek és a nagybátyámnak volt egy manikűrszalonjuk és mindig azt mondták, hogy jól bánok a körmökkel, van hozzá művészi érzékem. 

Mivel Legend rokonai jómódúak voltak, nagy házuk, szép autóik voltak, és gyakran utaztak, a fiatalember fejében összeállt a kép: manikűrösként jó pénzt lehet keresni. Később, amikor Los Angelesbe költözött, rájött, hogy mégsem olyan könnyű érvényesülni ebben a szakmában, volt, hogy egy nap csak 5 dollárt (kb. 1500 forintot) keresett, alig voltak vendégei.

Az áttörést Kylie Jennernek köszönheti, aki 2016-ban belike-olta az egyik valóság show-ban szereplő celeb Insta-képét, amin a nő körmei látszottak: Legend szerencséjére ő készítette azokat, és a celeb ezért megjelölte a kérdéses fotón. Jenner azóta visszajáró vendég Legendnél – akinek a teljes praxisáról érzékletes képet fest az Instagramja, rajta a hírességekkel, akiket szépít.

Khloé Kardashian is kapott már tőle zöldes körmöket, hogy szépen menjenek az új táskájához.

És természetesen Cardi B is tiszteletét tette már Legendnél, akit a műkörmös az egyik kedvenc vendégének nevezett. 

Ha Cardi B eljön hozzám, azt mondja: „Van egy új táskám, azt akarom, hogy passzoljanak hozzá a körmeim.” Ő az új táska, új köröm-típusú vendég. 

Bár már tucatnyi celeb körmét kidekorálta, van egy képzeletbeli álomvendég-listája, aminek élén Megan Markle áll.