Nem magyar találmány: íme 5 sírva vigadós világsláger

2020.12.31. 11:45

A sírva vigadás elvileg a magyar nép sajátja, de persze ha az ember eltölt egy kis időt külföldön, rájön, hogy annyira nem is vagyunk egzotikusak, mint amennyire néha azt gondoljuk magunkról. A féktelen bulizás meg tánc rengeteg, egyáltalán nem magyar gigaslágerben is vegyül a sírással, mélabúval vagy melankóliával, és ezeknek a számoknak a világsikere jól bizonyítja, hogy a bolygón mindenhol élnek emberek, akik szeretik az érzelmi skála két ellentétes pólusát egy szerzeményben egyesítve egyszerre átélni.

2020-ban az évvégi ünneplés sehol nem lesz ugyanolyan, mint általában, és a bulikba-összejövetelekbe óhatatlanul bele fog csúszni egy kis keserűség. Mostanában tehát különösen aktuálisak ezek az eufórikusan melankólikus számok, a nagy részüket ön bizonyára ismeri, remélhetőleg szereti is.

Enjoy the Silence

A Depeche Mode különös népszerűséget élvez Magyarországon, és ez lehet, hogy azért van, mert ők nagyon jól és gyakran tolják a sírva vigadást, ami ezek szerint a magyar néplélekhez és a világ minden Depeche Mode-rajongójához annyira közel áll. Az ötödik stúdióalbumuknak az is a címe, hogy Black Celebration (azaz kb. Fekete ünnep), szóval távolról sem az Enjoy the Silence az egyetlen számuk, ami ellentétes érzelmek házasításával foglalkozik, de mindenképpen az 1990-es Enjoy the Silence a leghíresebb és a legsikeresebb az ilyen számaik közül.

Ha az ember a dalszövegre figyel, a béke és szeretet képei jelenhetek meg a lelki szemei előtt, hiszen a refrén arról szól, hogy az ember karjaiba öleli a kedvesét, akin kívül semmi másra nem vágyott soha, akin kívül semmi másra nincs szüksége, még szavakra sem. De Martin L. Gore ezt a képet olyan szavak felhasználásával festi meg, mint erőszak, fájdalom, értelmetlenség, bántás, és a zene hasonlóan kettős, hiszen az alapja egy lüktető, euforikus house-ritmus, de a dallam mégis minimum ünnepélyesen, de a legtöbbünk számára inkább bánatosan cseng.

Bitter Sweet Symphony

1997-ben adta ki a The Verve nevű rockzenekar a legismertebb számát, és ők nem bízták a véletlenre, a dalnak már a címe, illetve az első sora is felhívja arra a hallgató figyelmét, hogy ami most következik, az keserű és édes is lesz egyszerre. Merthogy ez az élet egyrészt keserű, mert nem áll másból, mint hogy az ember rabszolgamunkát végez a pénzért a halálig, de közben édes is, mert az ilyen ragyogó dallamoktól, mint ez, az ember szabadnak érezheti magát. Legalább addig, amíg a szimfónia szól.

Dancing On My Own

Robyn 2010-es remekműve, a Dancing On My Own relatíve szerény sikert aratott a megjelenésekor, de ahogy teltek az évek, egyre több mindenkinek esett le a tantusz, ezért a Dancing On My azóta Own nemhogy nem merült feledésbe, hanem példátlan elismeréseket vívott ki magának, a Rolling Stone magazin például a '10-es évek legjobb dalának választotta tavaly az év(tized) végén.

Ez a szám egy teljesen konkrét szituációról szól: az énekesnő elment egy diszkóba, ahol nyilván a dalban hallható, pörgős tánczene szól, de azért ment oda, hogy újra lássa az exét, aki már egy másik csajjal van. Ettől még megy ezerrel a tánc, a bulizás, de Robyn egyedül táncol, és az euforikus zenéből is csak azt hisztérikus kétségbeesést hallja ki, amit ez a (saját maga által kreált) szituáció kivált belőle.

A Dancing On My Own a legtáncosabb partizenébe oltja bele a mindennekvége-hangulatot olyan elementáris erővel, hogy az automatikusan felerősít a hallgatóban minden érzelmet, a pozitívakat és a negatívakat egyaránt. Aki valaha érezte már az életben, hogy nem elég annyi, amennyit nyújtani tud, hogy nem szeretik viszont, hogy nem vált valóra, amiben reménykedett, annak már az első refrénnél remeg az ajka – miközben teljes erőbedobással ropja erre az ellenállhatatlanul bulizós ritmusra és dallamra.

We Found Love

A Dancing On My Own után egy évvel, 2011-ben adta ki Rihanna egyik legnagyobb slágerét Calvin Harrisszel közösen. Ez volt a We Found Love, amiben az énekesnő azon kívül nem sok mindent énekel, mint hogy a reménytelenség helyén szerelmet talált.

Ami önmagában akár egy felemelő és hurráoptimista dal alapja is lehetne, és meg is van számban az EDM műfajban tipikus repetitív extázis, de Rihanna és Calvin Harris egy hatalmas adag melankóliát csempészett valahogy ebbe a projektbe, amit a szexi-drámai videóklip még jobban kiemel. Szerelem és reménytelenség egyben, egyszerre – erről szól ez a dal.

Chandelier

Siának 2014-es, Chandelier című dalát a legtöbben talán táncos videóklipjéről ismerik, ami elindította a benne szereplő (akkormég) kislány, Maddie Ziegler karrierjét. Ez a szám szó szerint a sírva vigadásról szól, a dalszöveg említi is a csillárról himbálózás közben felszáradó könnyeket.

Merthogy Sia arról komponálta ezt a dalt, amikor az ember úgy érzi, hogy a világ omlik össze körülötte, és ezért úgy dönt, hogy az elhatalmasodó problémákat a lehető legrosszabb módszerrel fogja kezelni, azzal, hogy a szőnyeg alá söpri őket. Vagyis pontosabban nem szőnyeg, hanem alkohol alá, rengeteg alkohol alá. A Chandelier a bajtól a részegségbe menekülés, a dacból bulizás himnusza: minden szar, úgyhogy akkor leiszom magam a földig, tudva, hogy másnap reggel így még ennyivel is még szarabb lesz minden. De addig: egy, két, há, igyál!

És még...

A sort sokáig lehetne folytatni, én például a következőkkel folytatnám, ha az igazán közismert számok után helyet szeretnék még adni néhány olyan dalnak elsősorban a '90-es évekből, amik közel állnak a szívemhez. Íme még néhány szuper hallgatnivaló arra az esetre, amikor az ember egyszerre örül és szomorú: